12 óra alatt nem kevesebb, mint 219 gyorshajtót mértek be a rendőrök a III. kerületben.

A kerületi rendőrök állampolgári bejelentés alapján mérték a sebességet Budapest III. kerületének több pontján.

Az összesített adatok még a rendőröket is megdöbbentették, hiszen négy helyszínen, tizenkét óra alatt összesen 219 esetben mértek gyorshajtást ? számolt be a mérések eredményéről a police.hu.

Ebből csak az egyik kiemelt ponton három óra alatt rekordszámban: 198 alkalommal regisztrált sebességtúllépést a kihelyezett sebességmérő. Egyikük a megengedett 50 km/h helyett 115 km/h-s sebességgel ment. A gyorshajtó sofőrökkel szemben a rendőrök közigazgatási bírságot szabtak ki.

A rendőrség arra hívta fel a figyelmet, hogy mivel a közlekedési balesetek igen jelentős része vezethető vissza a gyorshajtásokra, ezért sebességmérésre a közeljövőben is bármikor számítani lehet a kerületben.

 



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Autó

A bőven 400 lóerő feletti sportszedán a megengedett sebesség háromszorosával haladt.



hvg.hu
Autó

Kemény büntetést kapott egy autós, aki a rendőrség szerint az Andrássy úton száguldozott idén nyáron egyik hajnalban. Bizonyítékként egy olyan fotót csatoltak, amin lényegében csak az autója két világító fényszórója látszik.