A Ferrari új pilótája, Carlos Sainz élesen tartja magát a versenyszezon előtt is.

A 2020-ban a McLarennél, majd idéntől a Ferrarinál versenyző Carlos Sainz Jr. egy kis gokartozással tartja formában magát a jelek szerint. Mint látni, ebben a sportágban sem éppen kezdő, amit egy saját maga által megosztott Twitter-videóval igazolt.

Bár a videóból nem derül ki, kik az ellenfelek, mindenesetre Sainz a 16. helyről indul és nagyon gyorsan levadássza az előtte haladókat. Elsősorban a tumultus miatt van az elején nehezebb dolga, de a vége felé van egy-két előzése, amiért tényleg meg kell dolgoznia, hogy végül nyerjen is.

 

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

 

 



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!