Az új gazdára váró példány a második legrégibb Lotus Omega, ami eredetileg sajtóautó szerepkört töltött be.

Az Opel 1986-ban a Rekord E utódjaként dobta piacra és 1993-ig gyártotta az Opel Omega A-t. A típus legerősebb szériaváltozata a 3000 24V volt, melynek 3 literes 6 hengeres benzinmotorja elsősorban 204 lóerős teljesítményéről, illetve 270 Nm-es nyomatékáról ismerszik meg. Mindez 7,6 másodperces 0-100-as szintidőt, illetve 240 km/h végsebességet tesz lehetővé.

Ennél már csak egy sportosabb Omega létezett (a 230 lovas Evolution 500-on kívül), amit a Lotus készített alig 950 példányban. És most ebből az ikonikus Lotus Omegából került eladósorba egy kiváló állapotnak örvendő példány, íme:




A 2-es gyártási sorszámot viselő sportszedán 1992 júniusában látta meg a napvilágot. Erről a promociós célokra készült példányról készültek a hivatalos gyári sajtófotók és az 1992-es Párizsi Autószalonon is ez a konrét autó volt kiállítva.




Feladatainak végeztével a kocsi a németországi Gelsenkirchenbe került első tulajdonosához, aki 2003-ban egy észak-francia vevőnek adta el az autót, mely 2008 óta Belgiumban állomásozik.




A 103 ezer kilométeres futásteljesítményű Lotus Omega a Bonhams aukciósház februári párizsi árverésén kerül kalapács alá, az értéke mintegy 60-80 ezer euró (21,8-29 millió forint).




A gyártásakor a világ leggyorsabb sorozatgyártású szedánjaként jegyzett, BMW-ket és Mercedeseket verő Lotus Omega motorházteteje alatt egy 3,6 literes 6 hengeres biturbó benzinmotor található, ami mintegy 382 lóerős teljesítményt, illetve 568 Nm-es nyomatékot ad le. Az erő egy hatfokozatú kéziváltón keresztül érkezik meg a hátsó kerekekre.




A 0-100-at 5,2 másodperc alatt lehet letudni az alig 1,6 tonnás kocsival, melynek végsebessége 285 km/h.




 




Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!