Az első autó, amit kínálnak majd a Model 3 alapváltozata.

A jövő évben az indiai piacon is megkezdi elektromos autói értékesítését a Tesla, és az érdeklődés függvényében megvizsgálja összeszerelő üzem létesítésének vagy a helyi gyártás megkezdésének a lehetőségét is ? erősítette meg Nitin Gadkari szállítási és közúti fejlesztési miniszter az Indian Express lapnak adott interjúban.

Korábbi sajtójelentések szerint Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója egy újságírói kérdésre adott válaszában már októberben jelezte, hogy cége „jövőre egészen biztosan” megjelenik az indiai piacon. Maharashtra tartomány kormánya akkor fel is ajánlotta a Teslának, hogy telephelyet biztosít számára üzem építéséhez.

Elon Musk 2017-ben még nem tartotta kivitelezhetőnek üzem létesítését Indiában. A törvények ugyanis 30 százalékos helyi beszállítói részarányt írnak elő, ami viszont szerinte „Indiában nem áll rendelkezésre” ? közölte egy Twitter-üzenetben.

Nitin Gadkari az Indian Express lapnak elmondta, hogy „számos indiai vállalat” foglalkozik elektromos autó kifejlesztésével, amelyek „lényegesen olcsóbbak, de technológiailag éppoly fejlettek” lesznek, mint a Tesla modelljei. „India öt éven belül a világ egyik legnagyobb autóipari központja lesz” ? jelentette ki.

Az indiai sajtóban már azt is tudni vélik, hogy a Tesla legolcsóbb modellje, a Model 3 lesz kapható az indiai piacon, és az előjegyzések már januárban megkezdődnek. Az Economic Times lap értesülése szerint az értékesítés az év második felében indulhat. A Model 3 típus indiai ára pedig 55 lakh (5,5 millió rúpia, 74,7 ezer dollár) lesz.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Autó

A cég részvényeinek ára csak az elmúlt egy év alatt megnyolcszorozódott.



hvg.hu
Autó

Az ötlet az után juthatott eszébe, hogy alig tudott leparkolni Berlinben egy nagy méretű Tesla Model X-szel.