Az egyelőre csak koncepcióként létező sportautót a tervek szerint egy Corvette-motor hajtja.

A mellékelt számítógépes látványterveket egy bizonyos Qendrim Thaqi készítette, és az Illyrian Pure Sport nevezetű első albán szupersportkocsi látható rajta. 




Thaqi cége, az Arrera Automobili azon dolgozik, hogy a koncepcióból néhány éven belül kézzel fogható termék születhessen, ráadásul egy olyan, amely megfelel minden nemzetközi szabványnak.




A tervek szerint az Illyrian Pure Sport egy Chevrolet eredetű 6,2 literes biturbó V8-as benzinmotort kap, amely egy nyolcfokozatú dupla kuplungos automata váltón keresztül juttatja el a 850 lóerős teljesítményét a négy kerékre.




Az álló helyzetből 100-as tempóra 2,7 másodperc alatt gyorsuló sportkocsi végsebességét 375 km/h-ra becsüli a tervező.




 




Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!