Az elektromos autókat gyártó Izera első üzemében a hírek szerint háromezren fognak dolgozni.

Még tavasszal látott napvilágot a hír, hogy Lengyelország saját autómárkával rukkolna elő. A terv az, hogy megfizethető árú elektromos autókat gyártanának, és most az is kiderült, hol lesz a cég központja.

A sziléziai Jaworzno városában épül fel a közvetve állami tulajdonú új autógyártó első üzeme. Az Izera választása alighanem összefügg azzal, hogy a kinézett helyszín régiójában már a Fiat és a PSA is gyártat autókat, azaz a beszállítói kör adott ? írja a Totalcar.

Maga a gyár közvetlenül 3000 embernek ad majd munkát, de úgy hallani, a koronavírus-járvány miatt várhatóan csak 2024-ben lesz a piacra lépés. Addig azért még van mit eldönteni, a lengyelek nem választották ki például a platformot, amire az autók épülnek majd. Három gyártó van még versenyben, a VW a MEB-bel, de a Hyundai és a Toyota villanyos alapja is lehet befutó.




A tavaszi, korábbi bejelentés szerint a kocsik fejlesztésére 30 millió zlotyt költöttek, ami 2,3 milliárd forint, a gyártás beindítása 4-5 milliárd zlotyba kerülhet majd számításaik szerint, ami már 400 milliárd forintnak megfelelő összeg.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


MTI / hvg.hu
Autó

Norvégia az első európai piac, ahol megjelent az Xpeng.



hvg.hu
Autó

Legelőször a jövőre bemutatkozó elektromos luxuslimuzinban, az EQS modellben lehet majd látni.