Sokan nem is tudják, hogy a bajor gyártó legnagyobb luxusmodelljéből a 80-as évek elején kombi változat is készült.

A BMW 1977-ben dobta piacra az E23-as kódjelű első 7-es sorozatot, mely egészen 1986-ig volt gyártásban, és ezen időszakban összesen 270 ezer darab készült belőle. Ahogy ebből, úgy a később érkezett 7-esekből sem készült Münchenben kombi változat, most azonban mégis eladásra kínálnak egy 1983-ban napvilágot látott puttonyos 7-est.







A Crayford nevezetű brit cég a 80-as évek elején három E23-es kombit készített, és ezek közül került most eladósorba a mellékelt fotókon látható, 11 ezer kilométeres futásteljesítménnyel hirdetett példány. A kocsi egyik érdekessége, hogy a hátsó lámpái a BMW 2002-ről származnak.







A 120 000 svájci frankba (40,1 millió forint) kerülő kombi alapját egy 735i A adja, melynek mozgatásáról egy 3,5 literes 6 hengeres benzinmotor gondoskodik.




A 218 lóerős, illetve 310 Nm nyomatékú erőforrás 7,9 másodperces 0-100-as szintidőt tesz lehetővé, a végsebesség 217 km/h.







A BMW 1987-ben dobta piacra első kombiját, amely az E30-as 3-as modellre épült, amit aztán öt évvel később követett az első 5-ös kombi.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!