Az újdonsággal 45 kilométert lehet megtenni tisztán elektromos módban.

Az Audi 2018 nyarán leplezte le a kupé divatterepjárók piacán versenyző Q8-as modelljét, melynek idén ősszelé Q8 60 TFSI e quattro néven mutatkozott be a plugin hibrid hajtásláncú új kivitele, ami mostantól már Magyarországon is elérhető. Az újdonság hivatalos listaára 36 272 470 forint.

A zöld rendszámos SUV lelke egy 340 lóerős teljesítményű, illetve 450 Nm-es nyomatékú 3 literes V6-os TFSI benzinmotor, amihez egy 136 lóerős csúcsteljesítményű villanymotort magában rejtő nyolcfokozatú automata váltó csatlakozik.




A 462 lóerős, illetve 700 Nm-es produkcióra képes új Q8-as 5,4 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100-as tempóra, az elektronikusan korlátozott végsebessége 240 km/h. Villanymódban maximum 135 km/h-val gurulhatunk.

Az 505 literes csomagtartó alá rejtett 17,8 kWh-s akkumulátor a WLTP-szabvány szerint 45 kilométeres elektromos hatótávot biztosít és 7,4 kW-os teljesítmény esetén 2,5 óra alatt teljesen feltölthető.




Érkezőben továbbá a típus szerényebb tudású és olcsóbb változata, a Q8 55 TFSI e quattro. Ez az ugyancsak plugin hibrid modell 381 lóerős, illetve 600 Nm nyomatékú, 5,8 másodperc alatt tudja le a 0-100-as gyorsulást, 240 km/h a végsebessége és 47 kilométer az e-hatótávja.




Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!