Slusszpoén: jogsija se volt a sofőrnek.

December 18-án, péntek este Marcaliban állítottak meg a körzeti megbízottak egy autóst, miután észlelték, hogy a gépkocsin csak elől van rendszám, hátul hiányzik róla. Kis vizsgálat után megállapították, hogy az a rendszám se a járműhöz eredetileg kiállított hatósági jelzés, valamint a gépkocsi sofőrje nem rendelkezik vezetői engedéllyel.

A rendőrök 23 éves öreglaki férfit elfogták és előállították a Marcali Rendőrkapitányságra, ahol az egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, az engedély nélküli vezetés miatt pedig szabálysértési eljárást kezdeményeztek vele szemben – olvasható a police.hu-n.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!