A főúri attitűdhöz nem feltétlen illik a nagy csomagtartós családi kiszerelés, de szerencsére mindig vannak különcök, akik, ha valami nem létezik legyártatják.

A Rolls-Royce Silver Seraph Wagon is egy ilyen egyedi jármű, amely most egy olasz cég a Magni & Carnevale cég jóvoltából eladósorba került. A járművet a Seraph limuzin hátsó részének átalakításával gyártotta egy veronai karosszériaépítő műhely még 1998-ban egy gazdag olasz megrendelő megbízásából.










Az ügyfélnek a kombi karosszérián túl is különleges kívánságai is voltak, amelyek megnehezítették a projektmunkát. Azt szerette volna többek közt, hogy rejtett tárolókat készítsenek az autóhoz, amelyekben kedvenc italait tudja tárolni. A kocsiban a szokásos egy esernyővel még kettő van, ami szintén extra, valamint egy kinyitható piknikasztal.

A kocsi külső fényezése is egyedi, a kéttónusú kék-halványkék színekkel, amelyekhez krémszínű belsőt választott a megbízó. A hibátlan állapotú autóban mindösszesen 34 900 kilométer van, ennek és az egyedisége nyomán az ára 162 ezer euró, ami 57 millió forintnak felel meg.
















A motortérben egy V12-es duruzsol, amely 5.4 literes lökettérfogatú, 326 lóerővel és ötfokozatú automata váltóval. A Silver Seraphot váltotta egyébként a Silver Spur modell, amely ugyan arra platformra épült mint a Bentley Arnage, amikor még a Bentley és a Rolls-Royce azonos tulajdonos alá tartoztak. A Seraph limuzinból, amely ennek a kombinak is az alapját adja, összesen 1570 darabot gyártottak.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Autó

A bónusz a történetben, hogy a feltehetően vétkes sofőr gyorsan elmenekült a helyszínről.



hvg.hu
Autó

A Rolls-Royce Cullinan egyébként is a világ legdrágább ?szabadidő-autója?, de van akinek ez csak az alap.