A városkártyával rendelkező vásárhelyiek jövő márciustól ingyenesen használhatják a település buszjáratait.

Ingyenessé válik a tömegközlekedés 2021. március 1-től Hódmezővásárhelyen ? jelentette be a szegeder.hu portál szerint Márki-Zay Péter polgármester szerdán, az alföldi város közgyűlésének véleményező ülésén.

Az ingyenes tömegközlekedés azt jelenti, hogy azok a vásárhelyi lakosok, akik városi kártyával rendelkeznek, ingyen utazhatnak a helyi buszjáratokon.

A városkártya nem ingyenes, egy évre 2 ezer forintba kerül, de az árból a nyugdíjasok és diákok egyaránt százalék 50 kedvezményt kapnak. 

A helyi buszközlekedést jelenleg a Volánbusz Zrt. működteti Hódmezővásárhelyen, a kétóránként közlekedő járatok kihasználtsága azonban rendkívül alacsony ? írta a szegeder.hu.

A portál emlékeztet rá, hogy Márki-Zay már a 2019-es választás során is megígérte, hogy a vásárhelyi buszokat ingyen használhatja majd a lakosság.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!