Egy nőt és egy gyereket majdnem sikerült elütni.

A soroksári Grassalkovich úton az egyik kereszteződés környékén készült felvétel, amelyen egy szürke Mercedes sofőrje gondolta úgy, a környéken beállt forgalmat egyszerűbb a járdán kikerülni.

A jelenetben igazán az a meglepő, hogy a járdán is, milyen nagy tempóval hajtott. Eközben ugyanis egy szintén a járdán parkoló teherautó előtt éppen átment volna egy nő egy gyerekkel, akiket majdnem elütött. Úgy tudni, a kamera felvétele alapján nem lehetett megállapítani az autós rendszámát.




Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Autó

Múlt, jelen és jövő békésen él egy más mellett, ha minden autó egy-egy sport BMW.



hvg.hu
Autó

Miskolcon adta elő a mutatványát a legrosszabb pillanatban.