Bevont jogosítvánnyal, ittasan hajtott az ittas vezetése miatti idézésére, amiből végül hosszas autós üldözés lett figyelmeztető lövésekkel.

Ittas vezetés miatt kellett megjelennie a kecskeméti rendőrségen egy férfinak a múlt héten, de hiába vártak. A férfi ugyan a városban volt, ám ittasan száguldozott 100 km/h-s tempóval az egyik főútvonalon. Ez feltűnt a rendőröknek is, akik utána hajtottak – számolt be részletesen az ügyészség oldala a nem mindennapi ámoktutásról.

A férfi nem állt meg a felszólításra, így egy nagyjából 40 kilométeren át zajló autós üldözés kezdődött. Ennek során a sofőr nekihajtott egy teherautónak, amit útakadályként tettek ki elé, ám meg még akkor sem állt, hanem tovább menekült Lajosmizse felé. Menet közben egy nagy fékezés miatt megpördült és nekiment az egyik rendőrautónak. Egy másikkal is összeütközött, amikor megpróbálta az útról leszorítani.





Az üldözésnek akkor lett vége, amikor a férfi autójának kereke egy hirtelen manőver után kitört. Akkor sem akarta magát megadni, hanem a kocsi kesztyűtartója felé nyúlt és kiszállt az autóból. Zsebre tett kézzel menekült volna tovább, amikor három figyelmeztető lövést adtak le a rendőrök, majd amikor utolérték, leteperték és megbilincselték.  

A férfi később azzal magyarázta a történteket, hogy ivott, mielőtt autóba ült, ráadásul jogosítványa sem volt, mert azt a korábbi ügyei miatt egy évre bevonták. Kiderült róla, hogy az elmúlt két évben kilenc autós szabálysértést követett el, de lopásért és garázdaságért is folyt ellene eljárás.

Most ittas vezetés eltiltás alatt, közúti veszélyeztetés és rendőr elleni erőszak miatt is felelnie kell majd.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Autó

Nagyjából két perc alatt követett el két súlyos szabálytalanságot.



hvg.hu
Autó

Egy, a rendőrség elől menekülő sofőr miatt fagyott meg a vér egy autós ereiben Southamptonnál.