A dél-koreai gyártó középkategóriás szabadidő-autója öt év után teljesen megújult és már itthon is elérhető.

A Hyundai 2004-ben mutatta be az első Tucsont, amit 2009-ben váltott az ix35, majd pedig 2015-ben jött ki a Tucson újabb nekifutása. A dél-koreai gyártó alig öt évig gyártotta az utóbbi típust, melyet most az elsőtől az utolsó csavarig új Tucson vált fel:




A szépség szubjektív dolog, az viszont bátran kijelenthető, hogy az új Tucson abszolút egyedi külsőt kapott.




Legolcsóbban 7 999 000 forintért lehet ilyen új autónk, ennyibe kerül ugyanis a Life kivitelű, kétkerékhajtésú, 150 lóerős teljesítményű 1.6 T-GDI LP alapmodell. Ugyanennek a típusnak az összkerekes változata minimum 8 649 000 forintért vezethető haza. A 115 lóerős 1.6 CRDi dízel alapára 8 999 000 forint.

A 180 lóerős lágyhibrid 1.6 T-GDi HP MHEV 9 499 000 forinttól indul eggyel magasabb Comfort felszereltség mellett, a 136 lóerős ugyancsak lágyhibrid 1.6 CRDi HP MHEV alapára 10 799 000 forint.

230 lóerős 1.6 T-GDi hybridünk minimum 10 499 000 forintért lehet, a 265 lóerős 1.6 T-GDi plug-in hybrid csúcsmodell árcéduláján pedig 13 899 000 forintos összeg olvasható.




Az elődjénél 2 centiméterrel hosszabb, 1,5 centiméterrel szélesebb és 1 centiméterrel hosszabb tengelytávú szabadidőautó hátsó utasai az eddiginél 2,6 centiméterrel nagyobb lábhelyet kapnak.

Kiviteltől függően minimum 546-620 liter fér a csomagtartóba, mely a 40:20:40 arányban osztott hátsó ülések lehajtását követően 1725-1799 liternyi pakkot képes magába fogadni.




 




Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Autó

A dél-koreai gyártó kívül-belül felfrissítette népszerű elektromos kompakt modelljét.



hvg.hu
Autó

A miniatűr együléses villanyautó legnagyobb sebessége 7 km/h.