2022 végével megszüntetik a csak hagyományos motorral felszerelt autóik forgalmazását.

A japán márka az elsők közt volt néhány éve, amely bejelentette, hogy teljesen felhagy a dízel személyautók forgalmazásával Európában. Ennek nyomán el is kezdték a modellcsaládjuk átszervezését, a Jazz-ből is már csak hibrid kapható, megjelent a teljesen elektromos Honda E, és a kínálatuk másik húzó terméke az SUV CR-V is elérhető hibrid hajtással.

Most a brit Autocar közölt egy interjút Ian Howellsszel a márka európai alelnökével, aki elmondta, hogy mivel a jogszabályok szerint az Egyesült Királyságban például 2030-ra teljesen be kell fejezni minden belső égésű motoros autó forgalmazását, úgy döntöttek, az elkövetkező két év során kivezetik ezeket az európai piacról. Arról a japán márka vezetője konkrétan nem beszélt, mi lesz a márka Európában egyik legsikeresebb autójával a Honda Civic-kel, vagy nagy hagyományokkal rendelkező változatával a sportautók közt etalonnak számító Honda Civic Type R-rel.

Az elektromobilitásra való átállás gazdasági okok miatt továbbra is nehézkes ? tette ugyanakkor hozzá. Egy villanyautó 30?50 százalékkal drágább még ma is, mint akár egy hibridautó. Ennek nyomán a gyártó annak sem látja esélyét, hogy gyorsan lehessen csökkenteni a levegő tisztasága szempontjából fontos karbonkibocsátást. Ehhez további alternatív eszközöket is be kellene vetni, mint a bioüzemanyagok használata, a hidrogén felhasználása, illetve még a hagyományos üzemanyagok területén is vannak fejlesztési lehetőségek.

Hozzátette azt is, tisztában kell lenni azzal, hogy a hibrid csak köztes megoldás, amíg az akkumulátortechnika és az alternatív hajtású járműveket kiszolgáló infrastruktúra el nem jut arra a szintre, amely lehetővé teszi, hogy teljes egészében le lehessen váltani a belső égésű motorral hajtott autókat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!