Az úgynevezett Green NCAP teszten csak a Renault Zoe és a Hyundai Kona kapott ötcsillagos, azaz legjobb értékelést.

Több mint tucatnyi szervezet ? autóklub, minisztérium, környezetvédelmi intézmény ? hozta létre a non-profit Green NCAP testületet, amely saját mérései alapján állít ki tanúsítványt egyes járművekről, hogy azok mennyire szennyezik a környezetet. Legutóbb huszonnégy autót vizsgáltak, amelyek eredményeit most tették közzé. 

A csillagok száma a jól ismert töréstesztekhez hasonlóan azt mutatja, hogy az adott modell milyen mértékben felel meg az elvárásoknak. Három összetevőt vizsgálnak. Az első, hogy milyen mértékben bocsát ki üvegházhatást okozó gázokat (szén-dioxid, metán vagy dinitorgén-oxid) az autó. A második vizsgálati elem a légszennyezettség szempontból fontos anyagok (a finompor-részecskék, a nitrogén-oxid és a szén-monoxid) jelenléte. A harmadik összetevő pedig a jármű tényleges energiafogyasztása.

Általánosságban elmondható, hogy az elektromos autók a lokális zéró károsanyag-kibocsátásuk révén lényegében behozhatatlan előnyben vannak, és a két első vizsgálaton maximális pontot kapnak. A hatásfokban akadnak eltérések, amelyek alapján a Renault Zoe és Hyundai Kona néhány kilowattórányi fogyasztásának eltérése alapján alakult ki az első két helyezett sorrendje.

Fontos megemlíteni a harmadik helyezett Toyota C-HR 1.8 Hybridet, amely egyben egy dízellel, a Mercedes-Benz C220d-vel versenyzett, ami jól mutatja, hogy egy modern dízelnek alacsony fogyasztás mellett igen alacsony a károsanyag-kibocsátása.




A lista nagyban itt megtekinthető – klikk a képre


?




Összességében az átlagosnak nevezhető benzinmotorok az üvegházhatású gázok kibocsátása szempontjából sokkal kevésbé szennyezik a környezetet, mint az átlagos dízelek. A Peugeot 208 1.2 PureTech 100, Peugeot 2008 1.2 PureTech 110, Renault Captur TCe 130, Renault Clio TCe 100 és VW Polo 1.0 TSI három csillagot kaptak.

Ugyanakkor jól látszik a vizsgálatok alapján, hogy a belső égésű motorral rendelkező járművek esetében is nagy a szórás a vizsgálati eredményekben. A legtöbb dízel és benzinmotoros autó maximum 2-2,5 csillagot kaphat, beleértve a tömegmodellnek számító Dacia Duster dízel változata, ugyanakkor a prémiumkategóriás BMW 320d is ide sorolódik. Egyedül az említett Mercedes-Benz C 220d kilencfokozatú automata váltós variációja kapott három csillagot a gázolajos járművek közül, a kipufogófüst-utánkezelő rendszerének hatékonysága és az alacsony fogyasztása miatt. A vártnál ugyanakkor talán rosszabbul teljesített a gázzal hajtott Seat Ibiza TGI modell, amely magas metánkibocsátása miatt még mindig nem tökéletes megoldás.

A lista alján a nagyméretű dízeljárművek vannak, ilyen például az Opel Zafira Life 2.0 literes dízelével vagy a Mercedes kisbusza a V-osztály, illetve a Volkswagen Transporter 2.0 literes TDI motorral, amely 1,5 csillagot kapott. A tömeg egyértelműen hátrány, ez látszik ennek a tesztnek az eredményei alapján is: egy Kia Sportage hiába 1,6 literes motorú, szintén ehhez az alsó harmadhoz tartozik.






Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Autó

A BMW egyik legizgalmasabb autóját is utolérte a piaci nyomás, ami a szigorú emissziós értékek miatt alakult ki.



hvg.hu
Autó

Mostantól autónként akár 30 ezer eurós bírságot is kiszabhat egy nemzeti hatóság egy autógyártóra, ha az megsérti a típusjóváhagyási jogszabályokat, például az autója károsanyag-kibocsátása a valóságban magasabb az engedélyezettnél.