A futam második balesetében is részes volt Danyiil Kvjat.

Negyven perccel azután, hogy Romain Grosjean csodával határos módon menekült az utóbbi évek egyik legijesztőbb balesetéből, újabb ütközés miatt kellett beleavatkozni az F1-es Bahreini Nagydíjba. Az új rajtprocedúrát és startot követően azért kellett a versenyfelügyelőknek a biztonsági autót a pályára küldeni, mert az alpha tauris Danyiil Kvijat ? aki az első esetnek is részese volt ? és Lance Stroll összeütközött, utóbbi autója pedig a tetején állt meg.

Stroll sérülés nélkül megúszta.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


MTI
Autó

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzését.



hvg.hu
Autó

A Haas versenyzője Danyiil Kvjat előtt vágott át, majd az autója lassulás nélkül csapódott a pálya melletti korlátba. A franciának óriási szerencséje volt.