A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzését.

Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője pályafutása során 98. alkalommal szerezte meg az első rajthelyet Bahreinben, az F-1-es verseny időmérőjén. Ráadásul a leggyorsabb – 1:27.264 perces – körével pályacsúcsot is javított.


?




A hetedik világbajnoki címét két hete biztosító brit pilóta mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett a második, a Red Bullal versenyző holland Max Verstappen pedig a harmadik helyen. A Mercedes-csapat 78. alkalommal szerezte meg az első és a második rajthelyet az időmérőn.

A Ferrari pilótái, a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel és a monacói Charles Leclerc nem jutottak tovább az edzés második szakaszából.

Az 57 körös Bahreini Nagydíj, az idény 15. futama vasárnap 15.10-kor rajtol.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


MTI
Sport

Az adásvételhez egyhangú döntéssel járult hozzá a csapat igazgatótanácsa.



MTI
Autó

A francia csapat marketingcéllal színt és nevet is változtat 2021-től a Forma 1-ben.