A Tesla kapitalizációja 250-szer nagyobb már, mint amekkora a vállalat várható nyeresége, az Arrival brit-orosz cég értéke is csaknem 16 milliárd dollár, miközben még egyetlen járművet sem dobtak piacra.

A Bloomberg vélemény oldalán megjelent cikkében ír, arról a jól érzékelhető piaci jelenségről, hogy, miközben az elektromos autós forradalom nagyon is valóságos jelenség, az iparágban tevékenykedő vállalatok igencsak túlértékeltek lehetnek. Hatalmas csalódások lehetőség is benne van a pakliban, főleg az új generációs EV gyártókkal kapcsolatban.

Példaként említi a lap a kínai XPeng nevű céget, amelynek részvényeivel az Egyesült Államokban kereskednek, hasonlóan a Nio vagy a Li Auto cégek papírjaihoz. A cégek teljes piaci értéke mára 154 milliárd dollárt tesz ki, a Nio papírjainak értéke például 1235 százalékkal emelkedett ebben az évben, miközben összesen 30 ezer járművet gyártottak, ami, alig 1 százaléka például a Volkswagen egy éves kibocsátásának.

Az orosz gyökerekkel is rendelkező Arrival cég értéke 16 milliárd dollár, miközben sorozatgyártású autót még nem is tudott felmutatni, erre a legkorábban egy év múlva van esélyük. A vállalat elektromos buszokat és furgonokat gyártott kezdetben, majd, kifejezetten a tőzsdei kibocsátás miatt állt össze egy felvásárló céggel, amely vonzza a befektetőket és ennek nyomán egy hét alatt megduplázódott a cég részvényeinek ára.

A legnagyobb irígység és gyanakvás természetesen a Teslát övezi, amelynek kapitalizációja ebben a hónapban már elérte az 500 milliárd dollárt, ami kétszázötvenszerese a cég várható profitjának.

Szakértők szerint a számos ok vezetett a rakétaként kilövő elektromos autókat gyártó vagy ígérő cégek piaci felfutásához. Az egyik az amerikai jegybank nullaszázalékos kamata, amely miatt a sok befektető új piacokat kezdett felfuttatni. Ezek a cégek ráadásul nagyon ügyesen hívják fel magukra figyelmet, például további olyan izgalmas fejlesztésekkel, mint az önvezetés, ami szintén nagyon jól eladható piaci ígéret.

A cégek jelmondatai között szerepel állandó jelleggel az is, hogy megoldást találtak az olyan gyártási nehézségekre, amelyek például néhány éve még a Teslát majdnem megroppantották. Ilyen például a Fisker, amely most ismét feltámadt és azt találta ki, hogy az Apple-hez hasonlóan kiadja a gyártást egy külsős cégnek, jelen esetben a kanadai Magnának, akik valóban jól ismertek külsős autóipari cégként. Az Arrival pedig olyan ?mikroüzemekről? beszél, amelyek az eladási helyekhez lehetnek jóval közelebb, első sorban az automatizálás révén, amely miatt a munkaerő igény lényegesen csökkenthető.

A nagy kérdés majd az lesz, hogy ezek a vállalatok, miután minden pénzüket elégették, hogyan tudnak további hitelezőket bevonni, akárcsak a Tesla és a Nio teszi folyamatosan. Ilyenkor szoktak a részvényárak esésére játszók is megjelenni, akik lefele tartó spirálba vihetik a cégeket. Az elbizonytalanodás is könnyen megtörténhet, mint a Nikola nevű cég esetében, amikor egy átfogó kutatás megkérdőjelezte az autógyártó által fejlesztett üzemanyagcellás technológiáját és ennek nyomán a cég vezetőjének távoznia is kellett. Igaz, a cég piaci kapitalizációja továbbra is meghaladja a 11,5 milliárd dollárt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!