A fekete ruhás férfi súlyos sérüléseket szenvedett, halálának körülményeit még vizsgálják.

November 26-án délután fél 6 körül jelentették a rendőrségen, hogy az M1-es autópálya 68-as kilométerénél, a Győr felé vezető oldalon, a tatai lehajtó közelében, az út szélén egy holttestet láttak – közölte a police.hu.

A kiérkező rendőr egy fekete ruhás férfi holttestét találta meg a leállósávban, aki súlyos sérüléseket szenvedett.

A rendőrség honlapjának késő esti tájékoztatása szerint a férfi halálának pontos körülményeit még vizsgálják, és személyazonosságának megállapítása is folyamatban van.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!