Közzétettek néhány látványtervet a megyeszékhelyen épülő különleges hídról.

A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. mutatta be a látványterveket a nettó 13,5 milliárd forintosra tervezett új miskolci hídról, ami közlekedési folyosót jelent majd Miskolcon a 3-as főút és a vasútállomás között.







A NIF közleménye szerint a hídra vezető útszakasz is négysávos lesz 570 méter hosszúságban, a híd szerkezetét pedig 16 támasz tartja majd. A gyalogosok közlekedését a hídon kijelölt gyalogos átjáró, illetve az akadálymentes közlekedést egy-egy lift fogja biztosítani. 




A kivitelező cég jelenleg cölöpalapozási munkálatokat végez, amíg az időjárási körülmények ezt megengedik ? írták a közleményben.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


MTI / hvg.hu
Autó

587 milliárd forintot költ az ország 2024-ig úthálózat fejlesztésekre.



hvg.hu
Autó

A híd 137 méter hosszú és 4,9 méter széles lesz.