Itt a megoldás azoknak, akik az eredeti Formentort túl drágának találják.

A Seatból kivált sportos almárka, a Cupra idén márciusban leplezte le első saját fejlesztésű modelljét, a nemrégiben általunk is alaposan letesztelt és a mellékelt fotókon is látható Formentort. Ennek az összkerekes crossovernek a mozgatásáról egy 2 literes 4 hengeres turbós benzinmotor gondoskodik, melynek 310 lóereje és 400 Nm-es nyomatéka 4,9 másodperces 0-100-as sprintet, illetve 250 km/h-s végsebességet tesz lehetővé.

A Magyarországon egyelőre még nem beárazott újdonság Németországban 43 953 eurós (15,7 millió forint) áron kapható, most azonban a gyártó bejelentette az új alapmodellt, mely már 30 696 euró (11 millió forint) ellenében hazavezethető.




Utóbbiban egy 1,5 literes 4 hengeres turbós benzines egység található a maga 150 lóerős teljesítményével, illetve 250 Nm-es nyomatékával. Az elsőkerék-hajtású újdonság 8,9 másodperc alatt tudja le a 0-100-as gyorsulást, a végsebessége pedig 204 km/h.

A Cupra Formentor 1.5 TSI alapáron hatfokozatú kéziváltót vonultat fel, a hétfokozatú duplakuplungos automata váltós változat alapára 32 451 euró (11,6 millió forint).




Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!




Meghalt Halzl József