Index – Belföld – Gulyás Gergely: Minden olyan helyet bezárunk, ahol zene van és a kiszolgálás asztaloknál történik

általa megosztva admin
Kategória:



Indokolt volt a rendkívüli jogrend gyors bevezetése, ezért azt kérjük az Országgyűléstől, hogy hosszabbítsa meg a rendkívüli veszélyhelyzetet 90 nappal ? mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai kormányinfón. A tárcavezető azt kérte az ellenzéktől, hogy ne nehezítse meg a védekezéshez szükséges törvényalkotást. 

Gyulás Gergely a tegnapi döntések indoklásaként elmondta:

A kormány azt látja, hogy a vírushelyzet folyamatosan romlik Európában, ez alól Magyarország sem kivétel, az ország a tizedik helyen helyezkedik el az aktív esetszámokat tekintve az Európai Unióban, az átlagos halálozási szám pedig a fele az uniósnak. 

A tegnap meghozott döntések alapján minden olyan szórakozóhelyet bezárunk, ahol zene van és a kiszolgálás az asztaloknál történik

? emelte ki Gulyás Gergely. Hozzátette: a közlekedés szintén nagy veszélyforrása a járvány terjedésének. Ezért a kormány ingyenes parkolást rendelt el az országban, mert ?ez az a helyzet, amikor még a dugók is sokkal jobbak, mintha a tömegközlekedésben lenne zsúfoltság?. A miniszter szerint az intézkedések javíthatnak a jelenlegi helyzeten, de megoldást majd csak a vakcina hoz. Mint mondta, éppen ezért addig is a miniszterelnök naponta-két naponta részt vesz az operatív törzs ülésén, hogy elsőkézből tájékozódjon a védekezésről. A miniszter azt mondta, hogy a kormány folyamatosan figyelemmel kíséri az egészségügyi helyzetet, és a legfrissebb adatok alapján dönt arról, hogy szükségesek-e újabb szigorítások. 

Gulyás Gergely bejelentette azt is, hogy a kormány tárgyal az AstraZeneca-vakcina ügyében. Mint mondta, a kormány szeretne a lehető legrövidebb időn belül vakcinához jutni, ezért vizsgálja, hogy tud-e mástól, gyorsabban vásárolni. A kormány folyamatosan figyeli, hogy hol lesz sikeres a vakcina, igyekszik gyorsan lépni.

A magyar kormány, ha lesz védőoltás azt megvásárolja, és nem kötelező módon, de ingyenesen be fogja oltani azt, aki kéri. 

A tárcavezető egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a kormány becslése szerint a legrosszabb esetben 10 ezer embert kell majd lélegeztetőgépre tenni, de Magyarországon 32 ezer kórházi ágy van. 

A miniszter kérdésre válaszolva megerősítette: sürgősségi műtét nem maradhat el Magyarországon. 

Az oktatásról szólva a miniszter azt mondta, hogy a kormány szerint az egyetemeken megoldható a távoktatás, de ott, ahol nevelés is zajlik, nehezebb.

Jelen pillanatban nem indokolt az iskolák bezárása.

Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely megerősítette, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jól van, repülővel jön haza Bangkokból.  

Gulyás Gergely elmondta, a kormányülésen nem kötelező a maszk viselése, de a távolságtartásra vonatkozó szabályok betartása igen. 

A Miniszterelnökséget vezető miniszter megerősítette, hogy Budapest vezetése 61 milliárd forintos segítséget kap, mint mondta, Karácsony Gergely majd eldönti, hogy él-e ezzel a lehetőséggel, ezt a pénzt elkívánja-e költeni a Budapesti közlekedést segítő járművekre. A miniszter szerint Budapest gazdasági helyzete irigylésre méltó, mint mondta: 

Karácsony Gergely éljen a lehetőséggel, a szerencsétlenkedés fejeződjön be!

A miniszter megerősítette a rendkívüli jogrend idején a főpolgármester, illetve a polgármesterek a közgyűlések összehívása nélkül gyakorolhatják jogkörüket. 

Gulyás Gergely elmondta: az új szabályok alapján elmaradnak az időközi választások, a VII. és VIII. kerületi mandátum betöltése február-márciusban esedékes. 

Gulyás Gergely egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a kormány nem egyeztetett sem a fővárossal, sem a nagyvárosokkal a szigorítások előtt. Mint mondta, senkivel nem akarnak kiszúrni, minden eszközt biztosítanak a védekezéshez. A kormány célja az, hogy minél kevesebben legyenek a tömegközlekedés egy-egy járatán. Hozzátette: a kabinet várja a nagyvárosok észrevételeit. 

Újságírói kérdésre Gulyás Gergely felháborítónak nevezte az M0-ás híd újabb hibáját, mint mondta, a szakminiszter jelentést fog írni az esetről, a kormány fontolgatja, hogy a további közbeszerzésekből kizárja az A-Híd Zrt-t és a Strabagot. A kabinet, ha kell, perre megy az ügyben, mert már a második saru sérült meg. 

Mint megírtuk, tegnap este jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy szerda 0 órától újra él a rendkívüli jogrend. A kormány arról is döntött, felkéri az Országgyűlést, hogy ezt a korlátozott idejű rendkívüli jogrendet hosszabbítsa meg 90 nappal. Kevéssel éjfél előtt megjelent a Magyar Közlönyben a veszélyhelyzet ? vagyis a rendkívüli jogrend ? kihirdetéséről szóló kormányrendelet, valamint a szigorításokat tartalmazó jogszabály.

Cikkünk folyamatosan frissül.

 Borítókép: MTI/Kovács Tamás





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.