Ez több mint kétszer annyi, mint a legolcsóbb alapmodell az elektromos Smart Fortwo kabrióból.

A német Brabus tuningcég egy ideje már belevágott az elektromos autók optikai és némileg teljesítményjellegű tuningolásába is. Most éppen a kétüléses városi kisautót dolgozták át és nevezték el Smart Ultimate E verziónak.

A Brabus kisebb vitamin injekciót is adott a kocsinak, amely eredetileg 82 lóerős. Igaz nem túl sokat, mert a plusz 10 lóerővel amit kaptt, azért nem lett izomautó a Smart. A lényeg most inkább az úgynevezett Widestar karosszériaszélesítés, amelynek révén a 2,70 méter hosszú elektromos autócska lényegesen sportosabbnak néz ki.

Érdemes megemlíteni kocsihoz járó 18 colos új kerékszetett is, amely a leírás szerint a világ egyik legkönnyebb ilyen felnije közé tartozik. Az első felni súlya mindössze 6,7 kilogramm, a hátsó keréknél pedig 7,1 kilogramm. Az abroncsok igen markáns szélességűek is, főleg hátul, ahol 235 milliméteresek, mint egy tisztességes sportkocsin szokás.










A tuningolt Smart alapból úgy megy, mint egy normál Smart Fortwo EQ, inkább a Sport vagy a Sport Plus mód adja az élvezetet, amikor a 180 Nm-es maximális nyomaték is azonnal rendelkezésre áll. Ilyenkor vélhetően a papíron megadott normál 13,9 kW/h-s fogyasztás nem is tartható.










A Brabus Smart Ultimate E ára is egyértelműen figyelemreméltó a 60 000 eurós összegével, igaz, ezért a pénzért kívül-belül szokatlanul elegáns Smartba ülhetünk.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Autó

Az aprócska szabadidő-autó lehet az első önálló darabja a kínaiak által félig átvett márkának.



MTI / hvg.hu
Autó

Smartville-nek is hívják a Hambach melletti üzemet, amelyben 1997 óta gyártják a kis autókat.