Tréleren szállított autók gyulladtak ki Szikszón, a Kassai úton kedd hajnalban.

Kigyulladt egy autószállító teherautó a 3-as úton, Szikszó határában kedd hajnalban, a 203-as kilométernél megállították a forgalmat ? közölte honlapján az Útinform.

A katasztrófavédelem közleménye szerint tréleren szállított autók gyulladtak ki Szikszón, a Kassai úton.

Nyolc gépkocsi égett, a vontatóra nem terjedtek át a lángok. A tüzet a miskolci és az encsi hivatásos tűzoltók eloltották. Az útszakaszt teljes szélességében lezárták ? írták.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!