Az első alkalommal elvették a jogosítványát, ám ez nem akadályozta a vezetésben.

Szolnok belterületén november elsején délelőtt a rendőrök félreállítottak egy autót, ami a Rendőrség közleménye szerint „bizonytalannak tűnt”. Az egyenruhások megszondáztatták az autót vezető férfit, a szonda pedig pozitív eredményt mutatott, így bevitték a rendőrkapitányságra és elvették a jogosítványát is.

A tiszapüspöki férfit azonban nem akadályozta meg az intézkedés, illetve jogosítványának hiánya abban, hogy nem sokkal később ismét autóba üljön. Pechére azonban egy órán belül újfent félreállították, „mivel az autóval a forgalmi sávban padkától padkáig közlekedett”. Az alkoholszonda ismét pozitív eredményt mutatott, a rendőrök pedig megint előállították.

A férfi ellen eljárás indult, járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság az eset után ismét felhívásban figyelmeztette arra az autósokat, hogy Magyarországon zéró tolerancia van érvényben az ittas vezetéssel szemben, vagyis egy korty ital sem engedélyezett vezetés előtt.

(Kiemelt képünk illusztráció!)



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


MTI / hvg.hu
Autó

A 24 éves Oli McBurnie jogosítványát 16 hónapra bevonták.



hvg.hu
Élet+Stílus

Egy elektromos robogón tartott hazafelé egy vacsoráról, amikor megfújatták vele a szondát. Azt nem érti, a sajtó honnan tud erről.