A kompakt terepjáró külsején a Suzuki Jimny vonásait is fel lehet fedezni.

Az AvtoVAZ kisebb változtatásokkal, de 43 éve folyamatosan gyártja az eleinte Niva majd pedig 4×4 néven árult, és a közelmúltban általunk is alaposan letesztelt kompakt terepjárót. Ez a jó öreg modell adja az alapját a külsejét tekintve leginkább a Mercedes G-osztályhoz, illetve Suzuki Jimnyhez hasonlítható Apal 21541 Stalkernek, mely tavaly nyáron debütált orosz terepjáró most az európai piacra is megérkezett.




A Togliattiban gyártott műanyag karosszériás típust Apal Jaeger néven egy német cég importálja, és nem kevesebb, mint 19 990 eurót, vagyis átszámítva mintegy 7,3 millió forintot kér érte. Összehasonlításképp, Oroszországban az eredeti Apal alapára 1,28 millió rubel (5,12 millió forint).




Az ötféle színben rendelhető terepjáró 3,55 méter hosszú, 1, 64 méter széles, 1,75 méter magas, a tengelytávolsága pedig 2,2 méter.




Az 1170 kilogrammos, ötfokozatú automata váltós autó mozgatásáról a Nivából jól ismert 1,7 literes szívó benzinmotor gondoskodik, a maga 83 lóerős teljesítményével és 129 Nm-es nyomatékával.




 







Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!