A német gyártó népszerű divatterepjárója az eddiginél nagyobb kapacitású akkumulátort kapott.

A Porsche 2017-ben dobta piacra a harmadik generációs Cayenne-t, mely szabadidőautó plugin hibrid változatai most egy kis vérfrissítést kaptak. Ennek keretein belül a zöld rendszámos Cayenne E-Hybrid és Cayenne Turbo S E-Hybrid nagyfeszültségű akkumulátorának kapacitása az eddigi 14,1-ről 17,9 kWh-ra emelkedett, ennek köszönhetően pedig mintegy 30 százalékkal nőtt az elektromos hatótáv.

A Cayenne E-Hybriddel mostantól akár 48 kilométert is meg lehet tenni tisztán elektromos módban, a Cayenne Turbo S E-Hybrid villanymotoros hatótávja pedig 42 kilométerre nőtt.




A normál és kupé kivitelben készülő Cayenne hibridek hajtásláncában egy 136 lóerős teljesítményű, illetve 400 Nm nyomatékú villanymotor található, mely önmagában 135 km/h sebesség elérését teszi lehetővé.

A 90 447 eurós (33,3 millió forint) alapárú E-Hybrid esetében ehhez egy 340 lóerős 3 literes turbós V6-os benzinmotor kapcsolódik, és biztosít 462 lóerős összteljesítményt. A 170 023 eurótól (62,6 millió forint) induló 680 lóerős Turbo S E-Hybridben lévő 4 literes biturbó V8-as benzinmotor 550 lóerős teljesítményű.




Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!