Három perc alatt változik autóból rossz repülőgéppé.

Szlovákiában már két vállalat is működő repülő autót fejlesztett ki. Az AeroMobil már a negyedik verziónál tart, a KleinVision AirCar pedig most végezte el szűzfelszállását ? írja az Auto Evolution.

Az AirCar 1100 kilogrammot nyom és 3 perc alatt képes autóból repülővé alakulni. A tesztrepülések incidens nélkül zajlottak.

A hibrid járműnek 300 méteres kifutópályára van szüksége a felszálláshoz, repülési sebessége 200 kilométer óránként, ami elmarad a kisrepülőgépek teljesítményétől.





A cég nem adott ki információt az autó tolólégcsavarját forgató motor teljesítményéről, viszont van koncepciójuk négyüléses, illetve kétmotoros, erősebb változatról. Terveznek továbbá olyan járművet, amely vízen is működni fog, így hároméltűnek nevezhető.

Az AirCar prototípus fázisban van, vagyis még a KleinVision előtt áll az engedélyeztetés hosszú és nehéz folyamata. Az autó üzemmódhoz viszonylag egyszerű megszerezni a jogokat, a légiforgalmi engedély megszerzése viszont jóval bonyolultabb.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!