A fuvarozó cég vezetőjét letartóztatták, a NAV 55 teherautót és két luxusautót is lefoglalt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság letartóztatott egy fuvarozó céget működtető férfit, mert a cég egymilliárd forintnál is több útdíjat, illetve az emiatt keletkező büntetést nem fizetett meg 2014 és 2019 között ? közölte a fővárosi főügyész pénteken.

A közlemény szerint a 33 éves férfi 2014-ben kezdte működtetni a közúti árufuvarozási tevékenységet végző, részben strómanokat alkalmazó céghálózatot. Ebben voltak olyan cégek, amelyek tulajdonában tehergépkocsik voltak, olyanok, amelyek a teherautók üzemeltetését átvették és a tényleges fuvarozást végezték, valamint olyanok is, amelyek a fuvarozó cégek helyett ? szerződő félként ? a fuvarozások ellenértékét átvették.

Ezzel azt érték el, hogy a ténylegesen fuvarozást végző cégeknek nem volt bevételük, vagyonuk, a teherautókat csak üzemeltették.

A fuvarozó cégekhez alkalmazottakat is bejelentettek, akik után a közterheket nem fizették, továbbá a gépjárművek utáni útdíjat és az útdíj meg nem fizetése miatti bírságokat sem rendezték ? ismertette Ibolya Tibor.

Azt is írták, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói kedden összehangolt akció során 35 helyen tartottak kutatást. Könyvelési anyagokat, elektronikus levelezést, magyarországi bankszámlákon lévő összegeket, 55 teherautót, két luxusjárművet foglaltak le, valamint egy ingatlant és követeléseket vettek zár alá, összesen mintegy 300 millió forint értékben.

Az adóhatóság a férfit különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás megalapozott gyanúja, és többrendbeli, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás miatt hallgatta ki gyanúsítottként, a bíróság pedig egy hónapra letartóztatta. Az ügyben érintett másik tíz gyanúsított szabadlábon védekezik ? olvasható a közleményben.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!