A lakók még a kijárási korlátozások csütörtök éjféli életbe lépése előtt megpróbáltak kijutni a francia fővárosból.

Koronavírus – a második hullám



Fél évvel a koronavírus-világjárvány tavaszi kitörése után megérkezett a pandémia második hulláma. A fertőzöttek számának radikális emelkedése egyre több országot kényszerít ismét korlátozások bevezetésére annak ellenére, hogy a világgazdaság még magához sem tért a tavaszi járványkitörés hatásaitól. A jelek szerint a második hullám Magyarországot is elérte. Kövesse híreinket!

Elképesztő méretű forgalmi dugó keletkezett Párizs körül csütörtök este, néhány órával az országos lezárások életbe lépése előtt. A BBC híradása szerint összesen 700 kilométernyi úton torlódtak fel a járművek az Ile-de-France régióban. A dugó amiatt alakult ki, hogy a párizsiak még a kijárási korlátozások éjféli életbe lépése előtt el akarták hagyni a várost. Akadtak azonban olyanok is, akik éppen hogy vissza szerettek volna jutni Párizsba az őszi szünetet lezáró hétvége előtt.

Emmanuel Macron francia elnök szerdán jelentette be, hogy szigorítják péntektől a koronavírus-járvány elleni intézkedéseket, mert a fertőzés még a tavasszal tapasztaltnál is gyorsabban terjed. Csütörtökön 47 637 újonnan regisztrált fertőzöttet és 250 halálesetet jelentettek.

Éjféltől az ország egész területén kijárási korlátozásokat vezettek be: tilos minden nem elemi utazás, és az emberek csak a szükséges dolgok miatt hagyhatják el otthonukat. Bezárják az éttermeket és a vendéglátóhelyeket, az egyetemeken online oktatásra állnak át, az iskolák azonban nyitva maradnak. Munkába is lehet járni, de szorgalmazzák a távmunkát. Az új intézkedések legkorábban decemberig hatályosak maradnak.

A csütörtök estihez hasonló dugók alakultak ki márciusban, az első országos lezárás előtti időszakban. Akkoriban néhány francia régió lakosai kifejezetten ellenségesek voltak a fővárosit elhagyókkal, hiszen Párizst sújtotta leginkább a járvány. Szakértők szerint most nem ez a helyzet: országszerte gyorsan terjed a fertőzés.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Világ

217-en haltak meg a járvány miatt egyetlen nap alatt. A 60 milliós országban közel 300 ezer aktív esetet tartanak számon, de a tesztelések is rekordot döntenek.



MTI
Világ

Az országban már több mint 36 ezren haltak meg a koronavírus miatt.