A ráncfelvarrás egy új szabadidőautó hangulatú kivitelt is magával hozott.

A Fiat 5 éve vette fel a kínálatába a széles rétegek számára elérhető újkori Tipót, melynek hazai alapára jelenleg 4,05 millió forint. És most megérkezett a faceliftes új változat:




Az eddig már több mint 670 ezer példányban értékesített kompakt az új 500-as után a második olyan Fiat, melyen már az új márkaembléma található. Átrajzolták továbbá a LED-es lámpákat és a hűtőrácsot, új 16 és 17 colos felnik jelentek meg a kínálatban és újdonság az Ocean Blue, valamint Paprika Orange fantázianevű fényezés.




Az ötajtós, négyajtós lépcsőshátú, illetve kombi változatban készülő Tipóból érkezett egy enyhén szabadidőautósra hangolt új kivitel, a Dacia Sandero Stepway ellenfelének tekinthető Tipo Cross. A 4 centiméterrel megemelt futómű és a nagyobb kerekek miatt 7 centiméterrel magasabb újdonság karosszériáját divatterepjárós betétek díszítik.




A 95 lóerős szívó 1,4-es 4 hengeres benzinmotor helyére egy 100 lóerős és 190 Nm nyomatékú 1 literes 3 hengeres egység érkezett. Az 1,6 literes dízelmotor 95, illetve 130 lovas változatban készül, vagyis a csúcsmodell 10 lóerővel erősebb lett.




Megújult a kormány, ami mögött egy 7 colos képátlójú digitális műszeregység található, az ötödik generáció U-Connect infotainment rendszer központi érintőkijelzője 10,25 colos, ezenkívül pedig 15 W-os vezeték nélküli mobiltöltőt és fejlett Android Auto, valamint Apple CarPlay támogatást is kapunk.







A megújult Fiat Tipo olasz alapára 13 900 euró (5,07 millió forint).




Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!