A hajléktalanként érő férfi ezután felmászott az egyik vagonra. Az ügyészség vádat emelt ellene.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 27 éves férfi ellen, aki egy Győr melletti település vasútállomásán egy vasúti jelzőtáblát kivett a helyéről és keresztben a vágányra tette az érkező tehervonat elé ? olvasható az ügyészség keddi közleményében.

A hajléktalanként élő férfi a vádirat szerint tavaly októberben kiszedte a „Vigyázat, áthaladó vonat? jelzőtáblát a vágányok közül, amit ezután a sínekre rakott, egy éppen érkező tehervonat elé. A vonat vezetője észlelte az akadályt és meg tudott állni előtte. Amikor azonban a vonatvezető kiszállt, hogy a táblát elrakja a sínről, a vádlott felkapaszkodott az egyik vagonra és csak felszólításra mászott le onnan.

A férfi rendőrségi kihallgatásán azt mondta, szerinte annak a táblának nem volt semmi értelme, ezért szedte ki, és tette keresztbe a sínen. Arra készüt, hogy ha jön valaki, akkor majd választ ad arra, hogy miért van ott a tábla.

A vádlott ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emelt vádat az ügyészség, vele szemben három év szabadságvesztés is kiszabható ? közölték.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!