Felfüggesztett börtönbüntetést kért az ügyészség a vétkes sofőrre, és a vezetéstől is eltiltaná.

Közúti veszélyeztetés és segítségnyújtás elmulasztása miatt emeltek vádat egy 42 éves nővel szemben, aki Kaposvár közelében háromszor is indokolatlanul fékezett egy másik autós előtt, és balesetet okozott.

A vádirat szerint a nő idén januárban Kaposvárról vezetett hazafelé, amikor beérte a sértett autóját. A másik sofőr betartotta az útszakaszon érvényben lévő, 30 km/h-s sebességkorlátozást, így a vádlottnak is lassítania kellett. Kaposvárt elhagyva aztán a nő megelőzte a másik autóst, hogy a korábbi lassú közlekedése miatt megleckéztesse.

Összesen háromszor fékezett le forgalmi ok nélkül a szabályosan haladó sértett előtt, aki a harmadik alkalommal már nem tudta az úttesten tartani a járművét, ami lesodródott az útról, és a tetejére borult.

A nő nem állt meg, nem nyújtott segítséget a 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett sofőrnek.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában felfüggesztett börtönbüntetést és járművezetéstől eltiltást indítványozott a nővel szemben.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!


hvg.hu
Itthon

Az R8-as sofőrje először levillogta a lassabb autót, majd befékezett előtte. Gyorsított eljárásban állítják bíróság elé közúti veszélyeztetés miatt.



hvg.hu
Autó

A szakszervezet szerint balesetveszélyesen állítottak meg jegyellenőrök egy buszt, majd a sofőrrel és az utasokkal is összevesztek.