A fejlett plugin hibrid hajtásláncú újdonság elektromos hatótávolsága 47 kilométer.

Egészen a közelmúltig a 4.0 V8 TDI típusjelzésű volt a legerősebb Volkswagen Touareg, azonban ezt a 422 lóerős teljesítményű, illetve 900 Nm nyomatékú dízelverziót azóta kivonták a forgalomból. Az új csúcsmodell a Touareg R, mely benzinmotoros plugin hibridnek most az árára is fény derült.

A tavasszal leleplezett újdonság német alapára 84 660 euró, vagyis átszámítva mintegy 31 millió forint. A magyar konfigurátorban egyelőre nem érhető el a Touareg R. Itthon a legolcsóbb változat a 18,2 millió forintos és 231 lóerős dízelmotorral szerelt Touareg 3.0 V6 TDI Camel, a legdrágább pedig a 22,3 millió forintos és 285 lóerős dízelegységgel felvértezett Touareg 3.0 V6 TDI R-Line.




A hazánkban minden további nélkül zöld rendszámozható, összkerék-hajtású Touareg R motorházteteje alatt egy 340 lóerős 3 literes V6-os benzinmotor található, amit kiegészít egy 136 lóerős villanymotor.

A 462 lóerős összteljesítményű, illetve 700 Nm-es rendszernyomatékú divatterepjáró 2,46 tonnás tömege ellenére 5,1 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra, a végsebessége pedig 250 km/h.




A nyolcfokozatú automataváltós és kiviteltől függően 20-22 colos kerekeken gördülő Touareg R 14,1 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátora 47 kilométeres villanyhatótávot tesz lehetővé. Elektromos módban maximum 135 km/h-val lehet gurulni.




Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!