Sajtóhírek szerint a két motorost közel egy órán keresztül próbálták újraéleszteni.

Személygépkocsi ütközött két motorkerékpárral péntek délelőtt Dusnok közelében, a motorok vezetői a helyszínen meghaltak ? közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

A közlemény szerint a baleset az 51-es főút 140-es kilométerénél történt.

A helyi Baon.hu szerint a tragédiában egy férfi és egy női motoros hunyt el, mindkettőjüket közel egy órán keresztül próbálták újraéleszteni; a helyszínre mentőhelikopter is érkezett.

A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek, a forgalmat elterelik.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!