Mostantól már a Capture és a Megane is elérhető zöld rendszámos változatban, illetve a Clio is új hibrid hajtáslánccal gazdagodott.

Az Európai Unió egyre szigorodó károsanyag-kibocsátási normáinak ma már képtelenség megfelelni normál belsőégésű motorokkal. A gyártók csak úgy tudják elkerülni az őket fenyegető sok milliárd eurós pénzbírságokat, hogy folyamatosan nyitnak a villanymotorok irányába, ily módon ma már szinte teljesen elárasztják a piacot a lágyhibrid, hibrid, plugin hibrid és elektromos autók.

A Renault igen korán, már 2012-ben piacra dobta népszerű villanyautóját, a nemrégiben a legújabb változatában általunk is alaposan letesztelt Zoét, most pedig a vegyes hajtásláncú hibrid technológia irányába nyit erőteljesen. Konkrétan három modellel, melyek Magyarországra érkezett első példányait gyorsan ki is próbáltuk az október közepén már havas Mátrában és környékén.




Capture E-Tech

A 2013 és 2019 között gyártott első Capture-t nemrégiben követte a második generáció, és a szubkompakt crossover az eddigi benzines és dízel kiviteleket követően most már benzin-alapú plugin hibridként is elérhető. Az újdonságot elsősorban a zöld rendszám buktatja le, no és persze a B-oszlopon lévő és a jobb hátsó lámpa melletti E-Tech logó, valamint a tény, hogy mostantól már nemcsak a bal oldali, hanem a jobb oldali C-oszlopon is található töltőnyílás. Míg az előbbibe benzin, addig az utóbbiba áram „tankolható”.

A 9,8 kWh kapacitású és 102 kilogramm tömegű akkumulátor normál 230 V-os dugalj esetén 4,5 óra alatt tölthető fel teljesen, legjobb esetben pedig 3 óra alatt tudható le egy teljes töltés. A telepben tárolt energiát egy 67 lóerős villanymotor használja fel, ami egy 92 lóerős 1,6 literes szívó benzinmotor társaságát élvezi.




A mindig elektromosan induló, 50 kilométeres e-hatótávú Capture E-Tech 160 lóerős összteljesítménye, illetve 349 Nm-es nyomatéka bőségesen elegendő a hétköznapi használat során, azonban a 330 kilogrammos extra súly miatt a 0-100-as szintidő romlott a korábbi 155 lóerős 1,3 literes turbós benzines kivitelhez képest. Konkrétan 8,6-ról 10,1 másodpercre.

Az elektromosan maximum 135 km/h-os tempóra képes újdonság 1 564 kilogrammot nyom a mérlegen, és ennek megfelelően a Capture-ök közül elsőként hátul is tárcsaféket kapott. Az üres akkumulátoros E-Tech autópályatempó mellett nekünk 8,5 litert fogyasztott, a későbbiekben pedig 6 liter alá csökkent a fogyasztás, de ennél vélhetően életszerűbb képet fest majd a hamarosan érkező tartósabb tesztünk. Az üzemanyagtartály mérete 48-ról 39 literre csökkent.




A négyfokozatú automataváltós benzinmotorral és kétfokozatú váltóval szerelt villanymotorral ellátott Capture E-Tech csomagtartója 422 helyett 265 literes. Az Intense felszereltségi szintű modell hazai alapára 10,75 millió forint. Összehasonlításképp, a 100 lóerős normál Capture 5,85 millió forinttól indul, a 130 lóerős és automataváltós modell pedig 7,8 millió forintos listaárral rendelkezik.










Clio E-Tech

Ha a szabadidőautós életérzés távol áll tőlünk, akkor a Capture-nél jobb választás lehet a vele szoros rokonságban álló Clio. Az ötödik generációs francia kisautó környezettudatosnak ígért új változata nem zöld rendszámos, ugyanis ezúttal nem plugin hibrid, hanem normál öntöltő hibrid technológia rejtőzik a lemezek alatt.

Az 1,6 literes 92 lóerős szívó benzinmotor megegyezik a Capture-ben lévővel, azonban az akkumulátor ezúttal mindössze 1,2 kWh kapacitású, a villanymotor csak 48 lóerős, illetve a rendszerteljesítmény 20 lóerővel szerényebb, 140 lóerő.







A 9,9 másodperces 0-100-as szintidő nem hangzik rosszul, azonban megjegyzendő, hogy a 130 lóerős normál benzines Clio ennél 0,9 másodperccel rövidebb idő alatt tudja le a feladatot, és 200 km/h-s végsebessége 20 km/h-val haladja meg az E-Tech változatét. Cserébe viszont 5,7-6,3 helyett 4,3-5,1 literes WLTP-fogyasztást kapunk, legalábbis papíron.

Az elektromosan maximum 75 km/h-val gurulni képes, hátul továbbra is dobfékes hibrid Clio csomagtartója 391 helyett 301 literes, az üzemanyagtartályba az eddigi 42 helyett 39 liter benzint lehet tankolni. A Clio E-Tech legolcsóbban 7,1 millió forint ellenében vezethető haza, ami mintegy 700 ezer forintos felárat jelent a 130 lovas normál változathoz képest. A 65 lóerős fapados Clio hazai alapára 3,95 millió forint.







Megane E-Tech

A három közül a Megane a legrégibb, még 2016-ban debütált modell, mely nemrégiben esett át az első komolyabb ráncfelvarráson. És ennek keretein belül érkezett meg a típus első hibrid hajtáslánca, mely Capture-éhöz hasonló plugin kivitele garantálja a zöld rendszám előnyeit.

A Megane E-Tech csak és kizárólag kombi változatban készül, és információink szerint a gyártó egyelőre nem tervezi az ötajtós verzió hibridesítését. Az új technológia miatt az eredetileg 563-1504 literes csomagtér mérete 447-1372 literre csökkent, a tömeg pedig meghaladja az 1,6 tonnát.







A 92+67 lóerős, részben szívó benzines, részben elektromos hajtás megegyezik a Capture-ben lévővel, vagyis ez esetben is 160 lóerős összteljesítményt, 349 Nm-es nyomatékot, illetve egy 9,8 kWh kapacitású akkumulátort kapunk. Az 50 kilométeres villanyhatótávú Megane maximum 135 km/h-val képes haladni elektromosan, a végsebessége 183 km/h.

A 205 km/h végsebességű, 160 lóerős normál benzines Megane-hoz képest 8,6-ról 9,8 másodpercre romlott a 0-100-as szintidő, az üzemanyagtartály mérete pedig 47-ről 39 literre zsugorodott. Cserébe a fogyasztás 1,3-1,6 literre olvadt, ami persze csak a gyári adat és az első 100 kilométerre érvényes, teljesen feltöltött akkumulátor esetén. A tesztautóval egyelőre csak egy nagyon rövid próbakört tettünk, a valós fogyasztásról a tartósabb tesztet követően nyilatkozunk majd.







A Megane E-Tech 10,9 millió forinton nyit, szemben a 160 lóerős normál benzines kombi 9,15 millió forintos alapárával. Utóbbi már a legjobban felszerelt R.S. Line kivitel alapára, és mivel az E-Tech R.S. Line 11,55 millió forinton nyit, kijön, hogy a hibrid technika felára 2,4 millió forint. A Megane kombi hazai alapára egyébként 6,55 millió forint, ennyibe kerül a 115 lóerős benzines változat, az ötajtós modell pedig 6,3 millió forinttól indul.




Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.



A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!