Index – Külföld – Rekorodokat dönt a vírus keleti szomszédainknál is

Posted by admin



Romániában és Ukrajnában is kiugrott a járványgörbe, mindkét keleti szomszédunknál drasztikusan felgyorsult ugyanis a vírus terjedése. Romániában ismét több mint 1200-zal nőtt az újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma, ami bizonytalanná tette az iskolák szeptember 14-ére tervezett megnyitását is. A stratégiai kommunikációs törzs szombati jelentése szerint az utóbbi 24 órában újabb 1269 embernél mutatták ki a fertőzést, ami valamivel meghaladja az utóbbi két hét átlagát.

romániában A pénteki jelentés óta további 38 fertőzött vesztette életét: ez az adat csaknem 15 százalékkal elmarad az utóbbi két hét átlagától.

Keleti szomszédunknál eddig 3850 áldozatot követelt a járvány és a csaknem 94 ezer regisztrált fertőzött közül 40 ezret nyilvánítottak gyógyultnak. Jelenleg 7237 beteget kezelnek kórházban, közülük 476 súlyos beteget ápolnak intenzív osztályon.

Ludovic Orban kormányfő pénteken arról beszélt, hogy felmerült az októberi iskolanyitás eshetősége is. Mivel eredetileg szeptember 14-én kezdődne az oktatás, a tanévkezdést így az első két hétben mindenütt online indulna el. Októbertől térnének vissza az osztálytermekbe a tanárok és diákok azokon a településeken, ahol lakosságarányosan nem magas a fertőzöttségi ráta.

A miniszterelnök azonban beszélt arról is, hogy a fertőzöttek között magas azoknak az aránya, akik nyaralásból tértek vissza, és így megelőzhető lenne, hogy a vakációról visszatérő esetlegesen fertőző tanárok és diákok egyből az iskolai közösséggel is érintkezésbe kerüljenek.

Ezzel összefüggésben bizonytalanná vált Romániában a szeptember 27-ére meghirdetett önkormányzati választások lebonyolítása is. A szavazóhelyiségek többségét ugyanis hagyományosan az iskolákban rendezik be, így az előkészületek és a voksolás utáni fertőtlenítés miatt amúgy is be kellene zárni néhány napra a tanintézményeket. A miniszterelnök szerint az iskolanyitás elhalasztásáról nem született döntés, egyelőre a szeptember 14-i nyitás forgatókönyvére készül mindenki, ha pedig változik valami, azt idejében közzéteszik.

Ukrajnában pedig két egymást követő napon döntötte meg a korábbi csúcsot az egy nap alatt regisztrált új fertőzöttek száma, amely már meghaladta a 2800-at; velük együtt az azonosított fertőzötteké pedig megközelítette a 134 ezret.

Az elhunytak száma ötven újabb halálos áldozattal 2 811-re emelkedett, miközben eddig 61 649-en gyógyultak meg, közülük előző nap 1036-an. Jelenleg 69 327 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel, számuk 1750-nel nőtt egy nap alatt. A mostanit megelőzően egy nappal korábban jegyezték fel a járvány kezdete óta egy nap alatt a legtöbb új fertőzöttet, 2723-at, szerdán pedig a legtöbb elhunytat, 54-et.

Az elmúlt napban a legtöbb haláleset, hat az ország legfertőzöttebb régiójában, a nyugat-ukrajnai Lviv megyében történt. Velük együtt az elhunytak száma 440-re, az igazolt fertőzötteké pedig 15 507-re nőtt a megyében.

Kárpátalján a jelenlegi adatok alapján eddig 7988 beteget regisztráltak, közülük 269-en haltak meg.

Közben a nyugati országrészben két város, Ternopil és Ivano-Frankivszk helyi vezetői bejelentették szombaton, hogy bíróságon támadják meg városuk vörös zónába sorolását, mert a döntést alkotmányellenesnek tartják. Ternopil polgármestere egyenesen a 1933-as nagy éhínséghez (holodomor) hasonlította a kormány módszerét, kijelentve, hogy a központi vezetés blokád alá akarja vonni és „kiéheztetni” az ukránajkú nyugati régiókat, mint ahogy azt a sztálinizmus idején a kommunisták tették.

Az ország színes – azaz zöld, sárga, narancs és vörös – zónákba besorolását a kormány csütörtökön vizsgálta felül a helyi járványhelyzet, a kórházak leterheltsége, az elvégzett tesztek számát figyelembe véve. Az új szabályozások hétfőtől lépnek életbe. A vörös zónába sorolt településeken, illetve régiókban a legszigorúbb korlátozásokat lépteik hatályba, beleértve az iskolai tanítás szüneteltetését és a közösségi közlekedés leállítását.

(Borítókép: Getty Images)





Source link