Site icon City Futi Futárszolgálat

Index – Belföld – Részegen, forgalomból kivont autóval a pályaudvar vágányán parkolt le egy férfi


Elképesztő jelenetek játszódtak le 2020. szeptember 1-jén a kora délutáni órákban a dabasi vasútállomáson – police.hu számolt be az esetről. A helyi forgalmista egy fehér színű autóra lett figyelmes, amely az állomás parkolójából behajtott a 2. és a 3. vágány közötti peronra, megközelítette a 3. vágányt, majd a peronról két kerékkel a sínekre lógva megrekedt. Az állomás biztonságáért felelős férfi azonnal átirányított egy Lajosmizse felől érkező vonatot a másik vágányra, majd hívta a rendőrséget.

A kiérkező egyenruhások ellenőrizték a járművet, illetve kikérdezték a sofőrt, majd a katasztrófavédelem segítségét kérték, hogy a balesetveszélyes helyen ragadt kocsit elszállíthassák a sínekről. Az információgyűjtésnél gyorsan kiderült, hogy a 25 éves járművet korábban már kivonták a forgalomból, így azzal nem lehetett volna semmilyen közlekedés folytatni. A 47 éves sofőr erőteljes alkoholszagot árasztott, ezért és az előírásoknak megfelelően elvégezték rajta az alkoholtesztet, ami pozitív lett. 

Mivel a sofőr nem igazán tudott vezetni, a mellett ülő férfi kezelte a váltót.

A nem mindennapi sofőrnek több dolog miatt is felelnie kell, egyszer a vasúti közlekedés biztonságát való veszélyeztetés, az ittas vezetés és a forgalomból kivont járművel történt közlekedés miatt is.





Source link

Exit mobile version