Site icon City Futi Futárszolgálat

Index – Gazdaság – Elindult a Lánchíd felújításáról szóló közbeszerzés



Megjelent a Lánchíd felújításának kivitelezési munkáiról szóló közbeszerzési részvételi felhívás az Európai Unió Hivatalos Lapjában ? olvasható a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményében.

A júliusban bejelentett ütemtervnek megfelelően ? amennyiben kedvező ajánlatok érkeznek és a kormány biztosítja az ígért támogatást ? a BKK 2021 februárjában köthet szerződést a kivitelezővel, és márciusban kezdődhet a kivitelezés. A híd így 2023-ra születhet újjá ? írják.

A BKK a Közbeszerzési Hatóság által kért hiánypótlást néhány nap alatt teljesítette, az eljárásban mindez nem okoz semmilyen késedelmet ? teszik hozzá. A Közbeszerzési Hatóság korábban azt közölte, a Lánchíd-tender közbeszerzési felhívása azért jogellenes, mert a főváros mint ajánlatkérő nem tartotta be a referencia-időszakra vonatkozó előírást. A főváros ennek értelmében legfeljebb 11 éven belül megkezdett, de 8 éven belül befejezett referenciát követelhet meg. A jogszabály mindössze annyi eltérést enged, hogy a kezdés ideje indokolt esetben 11 évnél korábbi is lehet ? hangsúlyozta a közlemény. A kiírás kifogásolt része 8 év helyett 10 éves referencia-időszakot írt volna elő.

A Lánchíd-felújítás kivitelezőjének feladata lesz

  • újjáépíteni az átkelő közúti pályáját és gyalogos járdáit, javítani az acélszerkezeteit és azok korrózióvédelmét, restaurálni és felújítani a gyalogos korlátokat;
  • a budai és a pesti oldalon is szakszerűen restaurálni a kőoroszlánokat, visszaépíteni a hiányzó műemléki elemeket;
  • a híd új LED-technológiás, változtatható színképű közvilágításának kialakítása;
  • a biztonságos közlekedés érdekében gyalogátkelőhely létesítése a pesti hídfő északi és déli járdájára között;
  • kiszélesíteni a hídfőkben lévő gyalogos aluljárókat, átépíteni a lépcsőket;
  • rendezni, roncs- és lőszermentesíteni a híd környéki Duna-medret, korszerűsíteni a hajózási jelzéseket.

A Lánchidat már tíz éve fel kellene újítani. A sok tervezési vita után a tendereztetés tavaly ősszel fejeződött be, de kiderült, hogy a legolcsóbb vállalkozó is túl drágán újítaná fel a hidat. Az új városvezetés pénzhiányra hivatkozva érvénytelenítette a pályázatot, amely a híd és az Alagút felújítására vonatkozott. Ha mélyebben bele akarna merülni a lánchídi huzavonába, olvassa el szájbarágónkat róla.





Source link

Exit mobile version