Site icon City Futi Futárszolgálat

Index – Belföld – Pillangó utcai metróbaleset: a metróvezető és a forgalomirányító sem tartja magát bűnösnek



Sem a metróvezető, sem a forgalomirányító nem ismerte el a felelősségét a 2016-os Pillangó utcai metróbaleset miatt indult büntetőeljárás előkészítő ülésén szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon; az ügyben novemberre tűzte ki az első tárgyalást a bíróság, írja az MTI.

A két férfi ellen idén januárban emelt vádat a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vasúti közlekedés tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetése, valamint közérdekű üzem működésének különösen nagy kárt okozó, gondatlan megzavarása miatt.

Azt indítványozták, hogy beismerésük esetén a két férfire próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést, pénzbírságot szabjon ki a bíróság, valamint tiltsa el őket a foglalkozásuktól. Ők azonban nem mondtak le a tárgyaláshoz való jogukról ? ebben az esetben az ügyészség a vádiratában foglalkozástól eltiltást, valamint letöltendő szabadságvesztést indítványozott.

A PILLANGÓ UTCAI FELSZÍNI MEGÁLLÓBAN 2016. DECEMBER 5-ÉN REGGEL EGY ÁLLÓ METRÓSZERELVÉNYNEK ÜTKÖZÖTT EGY MÁSIK, ÉS EMIATT ÖT UTAS SÚLYOSAN, TIZENHAT PEDIG KÖNNYEBBEN MEGSÉRÜLT.

A baleset reggelén a pályaszakaszon a legnagyobb megengedett sebesség 70 kilométer per óra volt, az idő párás, fagypont alatti volt, a pálya csúszott, a falevelek és a növényi hulladékok pedig tovább csökkentették a tapadást. A baleset reggelén a pályaszakaszon a legnagyobb megengedett sebesség 70 kilométer per óra volt, az idő párás, fagypont alatti volt, a pálya csúszott, a falevelek és a növényi hulladékok pedig tovább csökkentették a tapadást.

A forgalomtorlódásról és a csúszásveszélyről a forgalomirányító tájékoztatta a megállóhoz érkező metrószerelvény vezetőjét, és utasítást adott a biztonsági rendszer által vezérelt kézi üzemmód használatára. A vád szerint a forgalomirányító sebességkorlátozást azonban nem rendelt el annak ellenére sem, hogy ez a többi vezető által szolgáltatott adatok alapján szükséges és indokolt lett volna.

A vádirat szerint

a vezető az Örs vezér terétől a Pillangó utcai megálló felé a forgalmi körülményeknek megfelelő, legfeljebb 28 kilométer per órás sebesség helyett 57 kilométer per órával haladt.

Emiatt fékezéskor a szerelvény megcsúszott, és a vészfékezés ellenére sem tudott időben megállni, nekiütközött a megállóban utascserére váró metrónak.

A baleset miatt a vonal egy szakaszán reggeltől a délután végéig nem járt a metró, a közlekedést negyvenöt pótlóbusz biztosította, ami mintegy kétmillió forint pluszköltséget okozott. A forgalom szünetelése körülbelül 94 ezer utast érintett, a két sérült szerelvény javíttatása pedig több mint százötven millió forintba került.





Source link

Exit mobile version