Site icon City Futi Futárszolgálat

Index – Belföld – Van, ahol még most is dolgoznak a tűzoltók a vihar miatt


2020.06.27. 08:59

Mintegy 180 helyszínre kellett kivonulniuk az ország 14 megyéjében a tűzoltóknak a péntek éjszakai vihar miatt, van, ahol még most is dolgoznak a károk elhárításán. Főként elöntött pincék, illetve lakóingatlanok miatt kellett beavatkozniuk, de elakadt jármű és fakidőlés miatt is riasztották őket ? írja az MTI.

Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője elmondta, hogy a legtöbb káreset Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében történt péntek éjfélig. A katasztrófavédelem közölte azt is, hogy az éjszakai esőzések után sorra érkeznek a bejelentések a katasztrófavédelem Heves megyei műveletirányítási központjába.

Egerben és környékén eddig több mint negyven esetben kérték a tűzoltók segítségét, elsősorban vízeltávolításhoz. Eger-Szilvásvárad között vízátfolyás miatt szünetel a vonatforgalom is, szombat reggeltől Almár és Szarvaskő között sárátfolyás miatt nem lehetséges a vasúti közlekedés. A sár- és vízátfolyások miatt a közutat is lezárták, ezért pótlóbuszok közlekedtetésére sincs lehetőség Eger és Szilvásvárad között. A viharokkal korábban ebben a cikkben foglalkoztunk:





Source link

Exit mobile version