Site icon City Futi Futárszolgálat

Index – Gazdaság – Négy koronavírusos dolgozó, havi 400-500 milliós védekezési költség a MÁV-nál


2020.06.18. 06:29

Szigorú óvintézkedéseket tettek, így sikerült elérniük, hogy mindössze

négy igazolt koronavírus megbetegedés volt a 38 ezer munkavállalóval rendelkező MÁV-csoportnál a teljes járványidőszak alatt

? közölte a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Homolya Róbert a növekedés.hu-nak nyilatkozva ismertette a koronavírus-járvány hatásait, például azt, hogy márciusban a nemzetközi forgalom szinte teljesen megszűnt, 99 százalékkal csökkent Európa-szerte. A járvány csúcsidőszakában csak néhány bécsi járat maradt meg, belföldön pedig a távolsági közlekedés 90 százalékkal esett vissza.

A budapesti elővárosi járatoknál, amelyek minden második utast adják a vasúttársaságnál, 80 százalékos volt az utasszám csökkenés

? mondta Homolya.

Mióta ugyanakkor a járványügyi szabályok fellazultak, látványosan nő az utasok száma, így az elővárosi járatokon van, ahol már 50 százalékos a kihasználtság.

A MÁV új menetrendjéről, és a jelenős vasúti járatritkításról a portál nem kérdezte a vállalat vezérigazgatóját, noha szakmai szervezetek és fórumok össztűz alá vették a MÁV és az illetékes minisztérium által kitalált vasúti járványmenetrendet. A június elején életbe lépett, alaposan ritkított menetrend és járatmegszüntetés számos furcsaságot tartalmaz, és sokan attól tartanak, hogy pont a Fidesz által korábban megmentett mellékvonalak felszámolását jelenti. A témáról ebben a cikkünkben olvashat bővebben.





Source link

Exit mobile version