Index – Belföld – Vasúti alagút a Kelenföldi és a Nyugati pályaudvar között?

általa megosztva admin
Kategória:



Ahhoz, hogy több vonat tudjon az elővárosokból Budapestre közlekedni, a belső budapesti szakaszok kapacitásának bővítése szükséges ? ez a fejpályaudvarok bővítésével vagy a Budapesten áthaladó vasúti szolgáltatások fejlesztésével érhető el. Ez utóbbi opció vizsgálatáról a kormány is döntött: a Kelenföldet a Nyugati pályaudvarral összekötő új vonalszakasz és Duna alatti vasúti alagút lehetséges nyomvonalának, költségeinek és hasznainak vizsgálatára kiírták a tendert, áll a BFK közleményében.

Feltűnő, hogy a korábban gyakran emlegetett, 1000 milliárdos, Déli pályaudvar és Nyugati pályaudvar közötti alagút helyett most a Nyugati és a Kelenföldi állomás a végpont.

Megkérdeztük, hogy a Déli-Nyugati tengely akkor a süllyesztőbe került-e, de Vitézy szerint a kormányhatározat mindig is Kelenföld-Nyugati tengelyt írt, hiszen a Déli megszűnne a felszínen. Mint megtudtuk, maga az alagút valószínűleg a Hegyalja úttól a Dózsa György útig tartana, de épp az a tanulmány dolga, hogy ezt konkrétan kijelölje.

A BKF több konkrét nyomvonalat is vizsgál majd, mindegyik közös pontja, hogy Kelenföldről indul ki és Nyugatiba ér be, és ezek között vannak alternatívák. Van, amelyik a Délit közvetlenül eléri alulról, de vannak direktebbek is. A költség, a különféle hasznok, utazási idők, modellezés dönt majd.

A BFK szerint a budapesti közlekedés fejlesztésében a vasútnak kulcsszerepet kell játszania. A véglegesítés előtt álló Budapest Vasúti Stratégia (BVS) megállapításai szerint jól irányzott, összehangolt, Budapest nagyvárosi léptékének megfelelő fejlesztésekkel egyszerre reálisan lehetséges és szükséges több utas gyorsabb szállítására alkalmas, megbízható, a városi közlekedésbe beépülő, sűrűn közlekedő, a városon átjáró hálózatot képező vasúti rendszer kiépítése.

Az elővárosi forgalomban a vasúton ingázók száma akár 70%-kal is növelhető a BVS megállapításai és forgalmi modellezése szerint. Ennek kiszolgálásához azonban több vonatra van szükség, amelyek több kapacitást igényelnek. Kiutat a fejpályaudvarok összekötése és átmenő rendszerű pályaudvarrá alakítása jelent. Ezt Európa és a világ számos nagyvárosában Londontól Bécsig, Lipcsétől Moszkváig felismerték: az új felszíni vagy felszínalatti vonalszakaszok lehetővé teszik, hogy a vonatok a városközpontot átszelve átszállásmentes kapcsolatot biztosítsanak a várostérség lakóinak. 

A Budapest Fejlesztési Központ ezért részletes megvalósíthatósági tanulmányt készíttet, amely részletesen vizsgálja a Budapest és környékének teljes vasúthálózatán szükséges fejlesztéseket. Ennek fontos része a Kelenföld állomás és a Nyugati pályaudvar között egy új, Duna alatti vasúti alagút műszaki jellemzőinek, lehetséges legjobb nyomvonalának, gazdasági és társadalmi hasznainak, beruházási költségeinek elemzése is – áll a BFK közleményében.





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.