google-site-verification=PtjQs7Jg5omM41sTZDXK4H_QipQn6vTy4c0SJnkqixk

Index – Tech-Tudomány – Madárfüttyös jó reggelt, 3000 madárral a világ minden részéből

Posted by admin



A világ különböző pontjain, hat kontinensen 3000 kora reggeli, napindító madárfüttyöt vettek fel, a hangmintákat pedig térképre tették – nagyjából erről szól a Dawn Chorus (hajnali kórus) névre keresztelt vállalkozás. Igazi citizen science, vagyis közösségi tudományos projektről van szó; az olyan kutatásokat szokták így nevezni, amelyekben kulcsszerepe van a laikus, tudományosan nem képzett önkénteseknek, az akadémiai elefántcsonttornyokat nem ismerő szabadabb működésnek.

A hajnali madárdalok összegyűjtése és a digitális megosztás kezdeményezője a müncheni Biotopia múzeum volt, az eredeti inspiráció pedig a bioakusztika amerikai úttörőjétől, Bernie Krause-tól jött, aki már ötven éve külön intézetet csinált a természeti hangok kutatására. A mostani kezdeményezésben a járvány ökológiai szempontból kedvezőnek tűnő hatásait hangsúlyozzák, azt, hogy a 21. században normálisnak számító alaphelyzethez képest most jóval kisebb a civilizációs zaj, így ez ideális helyzet arra, hogy megálljunk, és kicsit tudatosítsuk a minket körülvevő természeti hangokat.

A hajnali, kora reggeli órák madárdal szempontjából a legintenzívebbek. A legtöbb énekesmadárfaj ilyenkor a legaktívabb, akár területvédelemről, akár párkeresésről van szó. A különböző fajok máskor kezdik az éneküket a napfelkeltéhez képest, így egymás után kapcsolódnak be a kórusba. Az időzítés egyebek mellett az aktuális időjárástól is függ, de városi környezetben az emberi hatások, a közlekedés hangja is befolyásolja, ami nagy területi különbségeket okoz. A mostani kutatás részben ezt a hatást szeretné feltárni, és mivel több évre tervezett, folytatólagos kutatásról van szó, az időbeli változásokat is szeretnék dokumentálni.

A projekt oldalán térképre helyezve lehet látni, hogy hol mindenhonnan vették fel a madárdalokat. Magyarországi felvétel még nincs köztük, de ezt lehet pótolni. Bárki küldhet madárdalt, ehhez csak jó korán fel kell kelni, és egy megfelelő hangfelvevővel (hogy mivel érdemes, akár ingyenes applikációval, arról itt lehet tájékozódni) mobillal felvenni a hajnali ornitológiai hangzavart.





Source link