Index – Belföld – Idén eddig hatvannal kevesebben haltak meg az utakon, mint tavaly ilyenkor

Posted by admin



Idén eddig hatvannal kevesebben veszítették életüket a közutakon, mint a tavalyi év azonos időszakában, de a gyorshajtás miatt bekövetkezett balesetek aránya nőtt, írja a Police.hu.

A koronavírus miatt bevezetett veszélyhelyzet időszakában a rendőrség szerint jelentősen visszaesett a forgalom Magyarországon, ezzel együtt pedig a közúti balesetek száma is csökkent.

Ugyanakkor voltak olyanok, akik abban bíztak, hogy ilyenkor nincs ellenőrzés, ezért “a gyér forgalomban száguldoztak, érvényes jogosítvány nélkül, vagy ittasan ültek a volán mögé, egyes kamionsofőrök úgy gondolták, hogy ebben az időszakban bármikor előzhetnek is az autópályán”, írja a rendőrség.

Hozzáteszik azt is, hogy a korlátozások enyhítésével, megszűnésével egyre több jármű és gyalogos jelenik meg az utakon, de “ne engedjük, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban esetleg felgyülemlett feszültség a közlekedés során csapódjon le!”.





Source link