Index – Gazdaság – Először térdeltünk le, utoljára állunk fel

általa megosztva admin
Kategória:



Ha van a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került ágazat, akkor az a nagyobb rendezvényeket, céges konferenciákat kiszolgáló rendezvényszakma.

  • A nagy, jellemzően nemzetközi eseményeket mondták le először, és alighanem ezek fognak utoljára visszatérni.
  • Miközben a legjobban érintett szolgáltatók (éttermek, szállodák, légi közlekedés) sokkszerűen elveszítették az üzletük döntő részét, a rendezvényszakma úgy esett le nullára, hogy egyelőre a csőben sem nagyon látszanak megrendelések.
  • A 2020-as évet nagyjából minden cég törölte az eseménynaptárából, így üzleti rendezvények nem igazán lesznek ? abban azért reménykednek, hogy kisebb létszámú és főleg regionális rendezvényeket tartanak majd.
  • A nyárral eleve kifut az üzleti szezon, és a júniustól augusztusig tartó időszak inkább az egyéni és a családi utazások időszaka, de most még korlátozások is nehezítik a potenciális szervezők dolgát.
  • A jövővel kapcsolatban is nagy a bizonytalanság, nem lehet tudni, hogy meddig tart a járvány, hogyan fognak a jövőben viselkedni a korábbi konferenciák, összejövetelek szervezői és résztvevői.
  • Mi lesz a rendezvényesekkel?
  • Hogyan alakul át a rendezvénypiac?
  • Milyen új sztenderdek alakulhatnak ki?
  • Hogyan profitálhatna mindebből Budapest?

Ébren akarják tartani az igényt

Az jól látszik, hogy amint lazultak a szabályok, az emberek elindultak fröccsözni a szabadtéri helyekre, ugyanakkor a kiállítások, a konferenciák, a céges rendezvények megszervezésének jogi, egészségbiztonsági, de akár anyagi korlátai is maradnak egyelőre, és

SOK INTÉZMÉNY ELFELEJTHETI, KÉSLELTETHETI VAGY AKÁR KI IS ÍRHATJA AZ ÖSSZEJÖVETELEKET EGY IDŐRE A REPERTOÁRJÁBÓL.

Nem éppen rózsás az összkép, de a tétlenség biztosan nem is javítana ezen. Ezért két piacvezető rendezvényszolgáltató, a Special Effects és a Visual Europe Group együtt rakta le annak a kezdeményezésnek az alapjait, amelyhez az indulása óta eltelt egy hétben több mint 120 magyar és nemzetközi vállalkozás csatlakozott. A cégek úgy döntöttek, hogy nem várják meg, amíg a rendezvények maguktól visszatérnek.

A kezdeményezés bár Magyarországról indult, öt földrészről csatlakoztak cégek, és olyan élő koncerteket is terveznek világszerte (Las Vegas, Szingapúr és Melbourne is állomás lehet), ahol egyelőre közönség még nem lesz, de a rendezvényszakma munkájára, komoly színpadi technológiára, hangosításra, világosításra, streamingre szükség lesz. Az eseménymentes időszakban is látszik, hogy van érdeklődés az ilyen programok iránt, ahogyan a focimentes időszakban a fél világ adta a fehérorosz bajnokikat.

A cél, hogy mindenkiben tudatosítsák, a találkozás, az élő rendezvény élmény, és amíg óvatosan csordogálni nem kezdenek az első ajánlatkérések, addig is megmaradjanak a szakma kapacitásai, mondja Kassai Zsolt, a Special Effects Zrt. vezérigazgatója, a kampány egyik ötletgazdája.

Természetesen egy ilyen esemény nem adja vissza a közönséggel megtartott koncertek hangulatát, de a fellépők és a kiszolgálók feladatot és így valamennyi bevételt kapnának, cserébe az eseményeket finanszírozó szponzorok bemutathatnák a termékeiket és fejlesztéseiket. Emellett nem titkolt cél Budapest jövőbeli pozíciójának javítása.

A láthatatlan biztonságé a jövő

Hogy hogyan változik meg a járvány hatására a rendezvényszakma, azt a Special Effects a piaci szereplőkkel közösen megpróbálta feltérképezni. Elképzelés sokfajta van, lehet, hogy a cégek majd ritkábban tartanak rendezvényeket, lehet, hogy kevesebbet költenek majd bizonyos elemekre (virágra, minőségi étkezésre, kísérőprogramokra), lehet, hogy teret nyer a hibrid esemény, ahol a ?bátrabbak? a helyszínen lesznek, mások online streamingen követik az előadásokat.

Segítené a visszatérést, ha a szerződések követelményei rugalmasabbak lennének, kiszélesedne a vis maior események köre.

Középtávon is átalakulhat a biztonságos találkozás fogalma. Már azon is dolgoznak, hogy kitalálják, miképpen tud a rendezvényszakma segíteni a potenciális szolgáltatóknak és helyszíneknek (szállodáknak, rendezvényhelyszíneknek, kiállítótereknek, vásárterületeknek, éttermeknek, cateringcégeknek) abban, hogy azok megfeleljenek az új egészségügyi, távolságtartási, fertőtlenítési szabványoknak.

Az elgondolás lényege, hogy olyan rendezvénymegoldásokat találjanak ki, amik megbízhatóbbak, és a teljes visszarendeződés után is megmaradhatnak, például szellősebb, lounge jellegű berendezések, kisebb, privát rendezvényhelyszínek.

Fontos, hogy a biztonság egyszerre legyen megnyugtató, de ne legyen rémisztő, ne csökkentse az élményt, maradjon láthatatlan.

Teret nyer az egyéni

A rendezvényszakmában egy technikai szolgáltatónak eddig is rengeteg szabványnak kellett megfelelnie. ?Ezek között van olyan, ami véresen komoly, például ha nehéz tárgyakat kell emberek felett mozgatni, függeszteni, és van olyan, ami kicsit életidegen, például 20 kiló feletti tárgyat csak két road mozgathat meg, és a térdük legfeljebb 45 fokos szögben hajolhat meg a munka közben? ? meséli Kassai Zsolt.

Most, amikor a félelemérzet már elsősorban nem a fizikai biztonságról, szól, hanem az egészségről, az orvosokkal kialakított új protokollon belül is átalakulnak majd a hangsúlyok. Nem a biztonsági őrök számán lesz a hangsúly, hanem például a mikrofonok gyors és gyakori fertőtlenítésén.

A szigorú protokollok mellett olyan praktikumok bevezetése is fontos lehet, hogy

a rendezvények szünetében legyen a korábban megszokott szintnél halkabb a zene, hogy a résztvevők távolságtartás mellett is tudjanak beszélgetni.

Azt a szakmában mindenki érzi, hogy a következő időszakban a gazdaságban jellemzően visszaszorul az, ami közösségi, ami tömeges, és teret nyer az egyéni.

Hiába volt az elmúlt időszakban kulcstrend a shared economy térhódítása, most egy kicsit az individual lesz az úr. Az audiovizuális szakmának ebben a világban is lehet szerepe, egy online sajtókonferencia esetén is szükség lehet hangosításra, bevilágításra, közvetítésre, de ebből tizedannyian sem élnének meg. Ezért válhatnak be például olyan új megoldások, hogy ha nincsenek vásárok, kialakítanak egyéni, kisebb tömegek fogadására alkalmas bemutatótermeket, bemutatókamionokat.

Budapest nyerhetne

Budapest ár-érték arányban eddig is viszonylag jó desztináció volt, elhelyezkedése, a szállodákból könnyen elérhető látnivalók, a minőségi gasztronómia azzá tette, de amikor minden megkavarodik, kedvező esetben lehetne még jobb pozíciót szerezni.

A szakma szeretne az ötleteihez több támogatást kapni állami oldalról, hiszen a szolgáltatók mellett szerintük az ország érdeke is, ha egy újrarendeződő turisztikai piacon Budapestet, illetve Magyarországot jobban pozicionálja. Magyarország számára versenyelőnyt lehetne kovácsolni abból, hogy nálunk kevésbé volt széles körű a fertőzés, felértékelődik a biztonság, és amúgy is biztonságos ország vagyunk.

Március 1-jétől egyébként Budapesten új szervezet, a Budapest Convention Bureau  segíti, hogy az üzleti turizmusban rejlő potenciált a koronavírus utáni időszakban jobban kiaknázhassa. Erről a Turizmus.com-on jelent meg egy interjú.

Mások előbb ébredtek?

Egy erős Budapest-marketing alighanem hasznos lenne most az országnak, igaz, lehet, hogy erről már lemaradtunk. Vagy legalábbis mintha mások előbb ébredtek volna. Természetesen nem könnyű a hullámok (egészségvédelem és korlátozások, illetve gazdaságvédelem és lazítások) között jól elkapni a ritmust, de ahogy Hajdú Attila, az STA Travel ügyvezetője meséli,

Franciaország kivételével szinte valamennyi, a turizmusnak jobban kitett állam már intenzíven csalogatja a külföldieket, folyosót épít.

Június közepétől pedig akár európai szinten is visszaállhat a mozgás, erről próbálnak közösen megegyezni az európai turisztikai miniszterek (természetesen nem mindenhol van az ágazatnak külön minisztériuma), ahol a szabad mozgás alapkritériuma, hogy a határátlépés ne legyen költséges (drága vizsgálatokhoz kötött) vagy macerás (ne kelljen egyik országban sem az érkezés után karanténba vonulni).

A vakcináig rendkívüli helyzet marad

A nemzetközi turisztikai szervezetek most egységes protokollokat készítenek utazókra, közlekedési szolgáltatókra, szálláshelyekre. Amíg nincsen vakcina, addig kizárt, hogy a maszkviselésre, távolságtartásra (csak a közvetlen hozzátartozók legyenek közel egymáshoz) vonatkozó szabályok teljesen eltűnjenek, de

valószínűleg egyre nagyobb lesz az egyéni döntés szerepe abban, hogy ki hogyan étkezik, milyen zsúfolt helyeket látogat, lassan a nagyobb rendezvényekre is oldódik a hatósági tiltás.

Az egyéni (családi) turizmusban az autóval sok országból elérhető, nemcsak zsúfolt, de szellősebb tengerparti területekkel is rendelkező Horvátország, Albánia és Montenegró relatív nyertes lehet.

A céges rendezvényturizmusban akár Budapest is megpályázhat valami hasonlót, igaz, ehhez az kellene, hogy a kormányzatnak is legyen egy határozottabb országmarketingje, és a kommunikációra szánt százmilliók ne csak arról szóljanak, hogy a kormány milyen jól végzi a dolgát a válság alatt.

Borítókép: A Magyar Építőművészetek Szövetségének Nemzetközi Építészkongresszusa a Puskás Aréna konferencia-központjában 2020. március 6-án. MTI/Mohai Balázs





Source link

Translate ?
Ez a weboldal sütiket használ, és személyes adatait kéri a böngészési élmény javítása érdekében.