google-site-verification=PtjQs7Jg5omM41sTZDXK4H_QipQn6vTy4c0SJnkqixk

Index – Belföld – Hétvégére lezárják az átmenő forgalom elől Budapest több útszakaszát is

Posted by admin



A főváros belső kerületének több részét is lezárja az átmenő forgalom elől a május elsejével induló hosszú hétvégére két kerületi polgármester. Soproni Tamás a VI. és Niedermüller Péter a VII. kerület vezetője a Facebookon még szerdán délután bejelentette, hogy

május elsejétől harmadikáig több útszakaszt lezárnak Budapest belvárosában.

Soproni a Terézvárosban

  • a Nagymező utca,
  • a Király utca, és
  • az Andrássy út közötti területet

zárja le az átmenő forgalom elől, hogy – mint fogalmazott – autóval csak azok hajthathassanak be, akik ott élnek, vagy “igazán fontos dolguk van”, például a rokonaiknak segítenek.

A szomszédos VII. kerületet vezető Niedermüller Péter pedig arról beszélt, hogy az ő célja

  • az Erzsébet körút,
  • a Károly körút,
  • a Király utca, valamint
  • a Dohány utca közötti területen

megszüntetni az átmenő forgalmat. Azzal indokolta, hogy ezek a legsűrűbben lakott részek, rengeteg az autó és alig van zöldfelület. Niedermüller kiemelte, az ott lakók érdekében az a hosszútávú céljuk is, hogy ezeket a területeket teljesen mentessé tegyék az átmenő forgalomtól.

Mindkét polgármester arról beszélt a videóban, hogy kulturális és turisztikai célpontként a két kerület küzd a hatalmas átmenőforgalommal, a parkolóhelyek hiányával és a zsúfoltsággal. A céljuk pedig az, hogy visszaadják a területet az ott élőknek, a gyalogos és biciklis közlekedés biztonságosabb legyen és több zöldfelületet alakíthassanak ki.

A döntésre Karácsony Gergely főpolgármester hívta fel a figyelmet, a videó megosztásához azt fűzve: 

Élhető utcák, nyugodt lakóövezetek, ez az egyik legfontosabb célja Budapest megújításának. Terézváros és Erzsébetváros már a hétvégén kipróbálja, milyen lenne egy ilyen városban élni. Izgatottan várom a tapasztalatokat, sokat tanulhatunk belőlük.

Az egyelőre persze bizonytalan, de várható, hogy az önkormányzatoknak az új, Orbán Viktor által bejelentett kijárási szabályok sorában is különleges jogkörük lesz saját területükre, bár ez elsősorban Budapestet, azon is belül annak kerületeit érintheti. A miniszterelnök már a múlt pénteki rádióinterjújában is arról beszélt, hogy a hét végéig új kijárási korlátozásokat fognak alkotni, mert a védekezés új szakaszába lépünk, és fokozatosan – szigorú menetrend szerint – újraindíthatja a kormány Magyarországot.

Azt is elmondta, hogy a polgármesterek az eddigi hétvégi szigorító lehetőségeiket várhatóan megkapják májustól állandó jogkörként. Erről azonban eddig még nem jelent meg rendelet, ugyanakkor a polgármestereknek az elmúlt három hétvégén, a húsvéti ünnep óta volt ilyen szigorító lehetősége, amiről a kormány és a hatóságok is többször elmondták: bevált.

Március 27-én vezették be a kijárási korlátozást Magyarországon. A szabályok értelmében az élelmiszerboltok, patikák, piacok és drogériák nyitva maradtak, de 9 és 12 óra között csak a 65 év felettiek mehettek ezekre a helyekre vásárolni.  A korlátozás két hétig volt érvényben, majd húsvét előtt, április 9-én bejelentette Orbán Viktor, hogy határozatlan időre meghosszabbítják a korlátozást, és hetente döntenek a fenntartásáról. A legújabb bejelentés értelmében ezek a szabályok a következő két hétben már csak Budapesten és környékén maradnak érvényben.





Source link