Index – Gazdaság – Hatalmas leépítésekre készül a túlélésért küzdő az Airbus

Posted by admin



Levelet küldött az Airbus mintegy 135 ezer dolgozójának az európai repülőgép-gyártó cég vezérigazgatója, amelyben azt írja, további elbocsátásokra kell készülni a cégnél, és hogy az Airbus jelenleg a fennmaradásáért küzd. A Reuters cikke szerint Guillaume Faury azt írta a dolgozóknak, hogy a cégből soha nem látott tempóban ömlik ki a pénz, és bár 3000 franciaországi dolgozót már egy kormányzati program keretében szabadságra küldtek, további nagyszabású intézkedésekre lesz szükség ahhoz, hogy az Airbus talpon maradhasson. 

Iparági források szerint a cég hasonló költségcsökkentési programra készülhet, mint amilyet 2007-ben hajtott végre, amelynek részeként 10 ezer dolgozótót bocsájtottak el. A cég maga nem kommentálta az értesüléseket, Faury pedig csak annyit mondott, hogy minden lehetőséget megvizsgálnak, de előbb tisztábban kell látniuk, hogy hogyan alakul a repülőgépeik iránti kereslet.  Már így is jelentősen visszaesett termelés, a vezérigazgató szerint 

pár hét alatt az üzlete nagyjából harmadát veszítette el az Airbus, Faury szerint pedig ez még nem is a legrosszabb forgatókönyv. 

A Reuters április elején azt írta, hogy az Airbus vezetése azzal számolt, hogy a termelés akár a felére is eshet. Hogy mindez hogy alakul, az nagyban függ majd attól is, hogy hogyan érinti a légi közlekedést a kilábalás. A legtöbb szakértő szerint 3-4 évnél nem tart majd tovább, mire visszarázódik a szektor a koronavírus-járvány előtti szintre, de az Airbus olyan szcenárióval is számol, amely szerint csak 5 vagy akár 10 év múlva áll helyre a kereslet. Faury szerint a légi közlekedés sokkal gyengébben és sebezhetőbben kerül majd ki ebből a válságból.  Az Airbus amerikai versenytársa, a Boeing is nehéz helyzetben van, a cég várhatóan a héten jelent be nagyobb elbocsátásokat. 

(Borítókép: Munkás dolgozik az Airbus németországi üzemében 2019 októberében. – fotó: 
Christian Charisius / picture alliance / Getty Images)





Source link

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com