Kedden négy repülőgép összesen 4,9 millió maszkot, 2 millió kesztyűt és 193 ezer védőruhát, illetve
170 ezer koronavírustesztet hozott Kínából Budapestre,
közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel. Hozzátette, a védőeszközök kórházakba, rendelőintézetekbe és más egészségügyi intézményekbe kerülnek.
A miniszter arról is beszélt a keddi szállítmány kapcsán, hogy hosszú távú védekezésre kell berendezkedni a koronavírussal szemben. Ez ?olyan kihívás, amely hosszú ideig itt lesz velünk, éppen ezért az egészségügyi védekezés sikere érdekében folyamatosan kell hoznunk Magyarországra azokat a védőfelszereléseket, amelyek szükségesek az orvosok, illetve az ápolók részére.?
Szijjártó hétfői közlése alapján ? a keddi szállítmányt is beleszámolva ? eddig több mint 77,5 millió maszk érkezett meg Kínából, és még további több mint 70 millió maszkra szól a rendelés.
Ausztriával tárgyalt
Magyarország és Ausztria még szorosabbra fűzi együttműködését a következő időszakban az új típusú koronavírus-járvány okozta negatív hatások csillapításáért és a gazdaság mielőbbi újraindításáért ? közölte Facebook-oldalán Szijjártó Péter, miután Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszterrel tárgyalt kedden videokapcsolaton keresztül.
Az egyeztetések után az eddigi nyolc mellé szerda reggel újabb határátkelőt nyit majd meg a két ország, a Fertőrákos és Szentmargitbánya közöttit. Kiemelte, hogy a nagy forgalom, a hosszú várakozási idők miatt alternatív útvonalra van szükségük az ingázóknak.
Szijjártó hangsúlyozta, hogy Magyarországnak Ausztria a második legfontosabb kereskedelmi partnere, az ország működésében komoly zavarokat okozna a teherforgalom leállása. Hozzátette, a két ország közötti vasúti közlekedés is viszonylag jól üzemel.